Ugrás a tartalomra

Gundel Takács Gábor Miskolcon

Létrehozva
November 3-án városunkba látogat Gundel Takács Gábor a Vendégségben Miskolcon program keretében.
Kép

"A kíváncsiság hajt ma is, ügyek és emberek mellé állok oda" - mondja a negyven évvel ezelőtt az újságírói pályáján elrajtolt sportriporter, napjaink legismertebb magyar kvízmestere, Gundel Takács Gábor, aki a Vendégségben Miskolcon lokálpatrióta sorozatban pénteken 19 órától színpadra is lép a Tudomány és Technika Házában.

A Vendégségben Miskolcon résztvevőjeként a magyar kulturális és közélet kiemelkedő személyiségei töltenek el pár napot városunkban Miskolccal ismerkedve. A két évtizednyi szünet után újraindított programban ellátogatott már hozzánk Roby Lakatos, Scherer Péter, Bródy János és Molnár Piroska is. A program házigazdája változatlanul az alapító Fedor Vilmos, számos Miskolc-könyv szerzője, akit most egy új lokálpatrióta csapat támogat: Balogh József (MBM Autó), dr. Hajdú László (Expert-cégcsoport), Gyarmati János (Huniko Kft.), Dányi Gábor (D-Gesztor Kft.), Keszte Dóra, Nyeste Gábor, Kolozsi István (fps ecosystem), Angyal Enikő (Globus Travel), a BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda és lapunk kiadója, a MIKOM Nonprofit Kft. mint médiapartner.

Ha valaki megnézi a Vendégségben Miskolcon legutóbbi vendégének, Szily Nóra Facebook oldalát, láthatja miért is fontos, hogy népszerű és ismert emberek megismerkedjenek városunkkal. Gundel Takács Gáborral november 3-án pénteken este héttől a Tudomány és Technika Házában találkozhatunk egy különleges beszélgetős esten. A kvízmester ezúttal nemcsak kérdez hanem válaszol is: felvillantva egy életpályát.

Jegyet váltani a tixa.hu vagy a technikahaza.hu felületeken lehet (3500 forint az egyéni, páros jegy váráslása esetén 3000 forint/jegy), illetve az előadás előtt egy órával a helyszínen is korlátozott számban.

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.