Ugrás a tartalomra

A görög ellenállásra emlékeztek Miskolcon

Létrehozva
A Görög Nemzetiségi Önkormányzat a Torontáli utca elején álló görög emlékműnél koszorúzott annak tizenötödik és a görög ellenállás nyolcvanharmadik évfordulója alkalmából. Ezt követően a városháza dísztermében tartottak ünnepséget.
Preview Image

A görögség nemzeti ünnepén a görögök arra emlékeznek, hogy Ioannis Metaxas hajdani görög miniszterelnök visszautasította Grazi, Olaszország athéni nagykövete által 1940. október 28-án átadott ultimátumot, melyben Mussolini követeli, hogy Görögország engedje be az albán határon várakozó olasz hadsereget, hogy elfoglalhassák az afrikai hadszíntér szempontjából fontos stratégiai pontokat. – Az egész görög nemzet egy emberként sorakozott fel, hogy visszaverje a többszörös túlerőben lévő Mussolini hadait. Ez rövid időn belül sikerült is nekik – nyilatkozta Klikas-Katsios Sokratis, a Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a Miskolc Televíziónak. 

Preview Image

Idén a nemzeti ünnepre való megemlékezés kiegészült a Torontáli utcai görög emlékmű tizenötödik évfordulójának megünneplésével is annak tiszteletére, hogy a második világháború utáni polgárháború elől idemenekült görögök Miskolcon hazára, új otthonra leltek. 

Kép

A megemlékezésen a Debreceni Görög Nemzetiségi Önkormányzat tagjai is részt vettek. A két város görög önkormányzata között tavaly alakult ki együttműködés a tagok igényének megfelelően – mondta Tsorbatzoglou Orestis, a Debreceni Görög Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.  

A városháza dísztermében tartott kulturális ünnepségen a miskolci önkormányzat nevében dr. Ignácz Dávid jegyző köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte: azzal, hogy a görögök fegyvert fogtak és ellenálltak, a demokráciáért vívtak harcot.

Kép

Magyarországon a legutóbbi népszámlálási adatok alapján 6170 regisztrált görög ajkú magyar él. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.