Ugrás a tartalomra

Miskolcon is a művészmozik fontosságára hívják fel a figyelmet

Létrehozva
„Európa újra mozizni megy!” – Nyolcadik alkalommal várja a művészmozik és az európai filmek rajongóit az Európai Art Mozi Nap, amelyet november 12-én, vasárnap 38 ország több száz art mozijában rendeznek meg. Miskolcon is lesznek vetítések.
Kép
Jelenet az Éger című magyar bűnügyi filmből. | Fotó: magánarchívum

Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége és az Europa Cinemas hálózat kezdeményezésére elindított, határokon átívelő esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a művészmozik mint kulturális és közösségi terek fontosságára és az európai filmművészet sokszínűségére.

A programban részt vevő mozik ezen a napon fesztiváldíjas filmkülönlegességek premier előtti vetítésével várják a közönséget. Az idei filmkínálatban a Cannes-i Arany Pálmát elnyert alkotástól, Berlinben, Velencében díjazott filmdrámáktól a spanyol vígjátékon és dán családi animációs filmig izgalmas új európai koprodukciók szerepelnek, emellett két új magyar film is bemutatkozik.

A programhoz csatlakoztak a Cine-Mis Kft. által üzemeltetett Uránia és Béke Art mozitermek, melyek ezekből a filmekből válogatva egyedileg alakítják ki november 12-ei műsorukat, lehetőséget nyújtva a nézőknek, hogy az Európai Art Mozi Nap vetítésein elsőként láthassák a kiválasztott alkotásokat, akár hetekkel vagy hónapokkal az országos bemutatóik előtt.

A hazai programsorozat az Art-Mozi Egyesület szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.

A vetítések:

Művészetek Háza - Uránia Art Moziterem

17:30
A csodák útján
feliratos ír-angol film 90 perc, 2023 (12 éven aluliaknak nem ajánlott)
Rendező: Thaddeus O'Sullivan
Főszereplők: Kathy Bates, Maggie Smith

20:00
Drága Nagyi!
spanyol vígjáték 100 perc, 2022 (12 éven aluliaknak nem ajánlott)
Rendező: Jabi Elortegi

Művészetek Háza - Béke Art Moziterem

15:15
Hatalom
szlovák, magyar, cseh politikai thriller, 88 perc, 2023 (16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Rendező: Prikler Mátyás
Szereplők: Hajdu Szabolcs, Jan Kačer, Kormos Mihály,

17:00
Éger
magyar bűnügyi film, 116 perc, 2023 (16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Rendező: Nagy Borús Levente
Szereplők: Kálid Artúr, Kovács Tamás, Nagy Zsolt, Péterfy Bori, Schmied Zoltán, Szilágyi Csenge, Zsótér Sándor

19:15
A tanári szoba
német filmdráma, 147 perc, 2022 (12 éven aluliaknak nem ajánlott)
Rendező: Ilker Çatak
Németország hivatalos Oscar-nevezettje 2024, Német Filmdíj 2023: A legjobb film, rendezés, női főszereplő, forgatókönyv és vágás díja, Berlini Nemzetközi Filmfesztivál 2023: Panorama versenyprogram, A Label Europa Cinemas és a C.I.C.A.E. Díja

Az előadásokra jegyek foglalhatók a www.cinemis.hu honlapon vagy elővételben vásárolhatók a mozi jegypénztárában.

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.