Ugrás a tartalomra

Emlékidézés festményekkel

Létrehozva
Barczi Pál, Munkácsy díjas festőművész képeiből nyílt emlékkiállítás a Feledy-házban.
A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria Feledy-házában, mint vásznon az alakok – úgy rajzolódott ki a képzőművészet iránt érdeklődők csoportja péntek kora este.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Barczi Pál 1933-ban született Sajószentpéteren. Egy olyan korban és helyen, ahol nem volt annyi kiállítás, tárlat, nem találtak utat olyan könnyen az albumok az emberekhez, mint most. Ennek ellenére tett szert komoly képzőművészeti tudásra, amelynek súlya munkáit nézve is hamar érezhetővé válik – még a kevésbé hozzáértők számára is.

2003-ban hunyt el, hetven évesen. Emlékét, művészeti felfogását a képei tükrözik. Az életmű darabjait főként miskolci közgyűjtemények őrzik, de más hazai városok múzeumaiban és külföldi galériákban is megtalálhatóak Barczi Pál művei.

 A mostani kiállítás a hagyatékgondozójának, Jakab Zoltánnak a válogatása - ő nyitotta meg az eseményt is. A képeket nem kronologikus sorrendben láthatják a termekben az érdeklődők. Nem a teljes életmű került bemutatásra. A cél az volt, hogy az alkotó emlékét újra megidézzék Miskolcon válogatott munkáin keresztül, Barczi Pál művészete az utóbbi években ugyanis a galériák raktáraiba szorult. A kiállítás szervezői azonban úgy vélték, nem szabad, hogy homályossá váljon az alkotó munkássága.

A megnyit színvonalát a Palota Harsona Trió szólamai fokozták.
A kiállítás 2024. február 9-ig látogatható előzetes bejelentkezéssel, keddtől csütörtökig 9 – 16 óra között, pénteken 9 – 14 óra között.

Ez is érdekelhet

Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.