Ugrás a tartalomra

Görömbölyről származó festő tájképeiből nyílik kiállítás hétfőn

Létrehozva
Molcsányi Jenő Görömbölyről "elszármazott" tájképfestő kiállításával egy sorozat indul el a Görömbölyi Művelődési Ház Művészeti Galériájában, ahol évente 5-6 alkalommal olyan alkotók mutatkoznak be, akik itt élnek, vagy ma is szorosan kötődnek a városrészhez.
Kép
A művész a szülői ház kapujában Görömbölyön, a Vízirózsa utcában. Fotó: Borkuti László

A festőművész 1958-ban született Miskolc-Görömbölyön. Gyermekkora meghatározó élményeként tartja számon szülőföldje különleges hangulatát, sokszínűségét, a hagyományos háztáji gazdálkodás mindennapi programját, kiapadhatatlan élményforrását. 
A környezetben való élés: a dimbes-dombos táj szépsége, az évszakok változásai, az állatok közelsége, kézhez simulása, az életre való rácsodálkozás forrásai számára a mai napig. 

Ezernyi emléke tárházából hívja elő alkotásai témáit, versben és tájfestészetének eszközeivel önti formába a megélt élményeket. A mesterségbeli tudást Szanyi Péter szobrászművész növendékeként, majd folyamatos önképzéssel szerezte meg, az ihletett órákat a műszaki pályán eltöltött munkaidő befejeztével, a hernádnémeti otthon falai között, családja körében éli meg. 

A Molcsányi Jenő tájképeiből válogatott tárlat megnyitója 2023. december 11-én hétfőn 16 órakor lesz, a kiállítás a művelődési ház nyitvatartási idejében 2024. január 26-ig tekinthető meg.

Kép

Ez is érdekelhet

Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.