Ugrás a tartalomra

Valcsev Ivanov János: végtelenül büszke vagyok arra, hogy két nemzethez tartozom

Létrehozva
A miskolci bolgár nemzetiségi önkormányzat elnöke állami elismerésben részesült.

Átadták a Nemzetiségekért díjakat: a kiírás szerint az elismeréssel a magyarországi nemzetiségi közéletben, oktatásban, kultúrában, egyházi életben, tudományban, tömegtájékoztatásban, illetve a gazdasági önszerveződés területén példaértékű tevékenységet végző embereket és szervezeteket jutalmazzák.

Miskolcon 1995-ben alakult a város bolgár nemzetiségi önkormányzata – korábban még kisebbségi önkormányzat.

- Először öt fővel indultunk – emlékszik vissza Valcsev Ivanov János, aki 1998-tól tölt be elnöki tisztséget a szervezetnél. - Szerintem fontos, hogy az eredeti hazájuktól távol, kisebbségben élő emberek is megtartsák nemzeti identitásukat. Végtelenül büszke vagyok arra, hogy két nemzethez tartozom. Magyarországon születtem, de mindig volt egyfajta bolgár öntudatom is.

Annak idején vállaltuk, hogy Miskolcon is megemlékezünk a bolgárság számára fontos napokról, mint március 3-a, Bulgária nemzeti ünnepe. 1978-ban ezen a napon kapta vissza, mintegy 500 évnyi rabság után az ország a függetlenségét. Ide tartozik május 24-e, a szláv írásbeliség és kultúra napja. Fontos volt, hogy megemlékezzünk október 26-án, vagyis Szent Demeter napján a Magyarországra érkező bolgárkertészekről is. Ők Miskolcon is olyan zöldségeket termesztettek, amelyeket nem igazán ismert addig Európa – mondta Valcsev Ivanov János. Elbeszélése szerint Magyarországra az 1920-as években jöttek nagy számban bolgárok.

- Ők letelepedtek, családot alapítottak. A szülők számára fontos volt, hogy a gyerekeiknek a jövőben ne kínkeserves munkával kelljen megkeresniük a napi betevőt, így taníttatták őket. Számos orvos, ügyvéd és művész került ki a második generáció szülöttjeiből.

- Végtelenül hálások vagyunk azért, hogy Magyarországon befogadtak minket. Emellett merem azt hinni, hogy a városok polgárai sem csalódtak a hozzájuk betelepülő bolgár lakosságban – zárta gondolatait a friss díjazott.

Címkép: Vlacsev Ivanov János Forrás:bta.bg

Ez is érdekelhet

Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.