Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
A szerdai nap fontosabb eseményeiből.

Miskolc köszöni 

Miskolc gazdasági életének meghatározó szereplőit köszöntötték kedden délután. A Miskolc köszöni elnevezésű program hagyományteremtő céllal indult el 2022-ben. A város és együttműködő partnereinek célja, hogy figyelmet kapjanak azok a vállalkozók, akik iparűzési adójukkal hozzájárultak Miskolc fejlődéséhez. 

Összefogás

A karácsony közeledtével is rászorulókon segít a Vöröskereszt. Kedden meleg étellel látták el az otthontalanokat és a nehéz körülmények között élőket, majd kiosztották azt az 500 adománycsomagot, amit környékbeli vállalkozók állítottak össze számukra. 

Karácsonyi műsorok

Érdemes lesz az év hátralévő részében is a Miskolc TV-t nézni. Ünnepi adásunk már december 23-án elkezdődik. Több karácsonyi műsor is újraindul idén. Az én karácsonyom, a Karácsonyi üdvözlet és a Karácsonyi üzenet című magazinokban városvezetők és ismert miskolciak mesélnek az ünnepi hagyományaikról, emlékeikről illetve az egyházak képviselői is megosztják gondolataikat. 

 

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.