Csodó Robin író, filmes, forgatókönyvíró több rövidfilmet jegyez – saját történeteit adaptálta vászonra. Nemsokára kijön első nagyjátékfilmje is, ami egy különleges vállalás: a Néma könnyek a szülés utáni depresszióról szól. Az első előzetest már decemberben láthatták az érdeklődők, de nemrégiben a film főcímdala is napvilágra került. Ennek a szövegét Csodó Robin írta, a dalszerző és előadó pedig egy fiatal énekesnő, Gyenes Dóra.
A Hangtalanul című szám azonban kötődik Miskolchoz is: a dal hangszerelését Nagy Nándor, a Miskolci Nemzeti Színház korrepetitora végezte. – Dóra elküldött egy telefonnal rögzített felvételt, amin a zongoraalap és az ének volt hallható. Ebből készítettem zongora- és vonóskíséretet – mondta a zeneszerzőként is tevékenykedő művész, aki szerint a hangszerelés tulajdonképpen az adott szerzemény „felöltöztetése”: egy dallamsor, aminek van egy alapvető hangulata, stílust kap a folyamat végére. – Arra, hogy mi ennek a munkának a lényege, jó példa Muszorgszkij legismertebb zongoraciklusa, az Egy kiállítás képei. Ezt az orosz zeneszerző írta, viszont azzá a sokszor játszott zenekari művé, aminek most ismerjük, Ravel dolgozta át – beszél a hangszerelésről Nagy Nándor. A Néma könnyek főcímdalát egyébként bárki meghallgathatja, aki rákeres a legnagyobb videómegosztón.
Egy dal felöltöztetése
Ez is érdekelhet
Azt hirdette, amiben hitt
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.