Ugrás a tartalomra

CineFest – négy film, tizenkilenc Oscar-jelölés

Létrehozva
Tizenkilenc Oscar-jelölést kaptak a miskolci CineFest fesztiválon bemutatott filmek.

Kedden jelentette be az Amerikai Filmakadémia az idei Oscar-jelölteket, a legtöbb jelölést az Oppenheimer gyűjtötte be, összesen 13-at, ezt követi a Szegény párák (11 jelölés), illetve a Megfojtott virágok (10 jelölés).

A részben egy budapesti ebédlőtérben forgatott Szegény párák révén van magyar jelölt: a korábban számos hollywoodi film születését segítő Mihalek Zsuzsa berendezőként izgulhat majd a kategóriájában.

Az Oscarra jelölt filmek között többet Miskolcon, a CineFest-en is bemutattak tavaly. Ilyen volt Yorgos Lanthimos filmje, a már említett Szegény párák, Justine Triet filmje, az Egy zuhanás anatómiája, ami 5 jelölést, Celine Song filmje, az Előző életek pedig két jelölést kapott. Szintén kapott Oscar jelölést Wim Wenders CineFesten bemutatott filmje, a Tökéletes napok is.

Ez azt jelenti, hogy négy, CineFest-en bemutatott film összesen tizenkilenc jelölést kapott.

– Óriási büszkeség ez nekünk és hatalmas gratuláció az alkotóknak – írták a miskolci szervezők a fesztivál hivatalos Facebook-oldalán.

Az Oscar-gálát egyébként idén Jimmy Kimmel vezeti majd, és magyar idő szerint március 11-én, hajnalban tartják.

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.