Ugrás a tartalomra

Miskolci írókkal teázhatnak a diósgyőriek

Létrehozva
Irodalmi teadélután-sorozat indult a Petőfi Sándor Könyvtárban.
Kép
Az irodalmi teadélutánon. Fotó: Juhász Ákos

A találkozók minden hónap utolsó csütörtökjén 16.30-tól lesznek. A teadélutánok házasszonya és az első találkozó vendége január 25-én Kóczi Rozália nyugalmazott pedagógus, író, költő volt. Dávidné Szekeres Szilvia könyvtárvezető beszélgetett vele eddig megjelent három könyvéről: a Vasrózsa című novelláskötetről, az Előadások című tanulmánykötetről és a Lélekhangok című verseskötetről. Az első és az utolsó könyvet Kóczi Rózsa néven jelentette meg az író. Az alkalomra, mint kiemelt vendéget, Varga Andreát, Miskolc alpolgármesterét is meghívták. A februári teadélután főszereplője Fecske Csaba író lesz. 

- Diósgyőrnek közművelődési, kulturális központjává kezd válni a Petőfi könyvtár. Ez rendkívül jó érzésekkel tölt el, hiszen olyan irodalmi beszélgetéseket tűznek rendszeresen programra, amelyekre a környékbeli diósgyőri lakosok előszeretettel jönnek – mondta Varga Andrea a Miskolc Televíziónak. - A mai alkalom is egy ilyen programsorozatnak a kezdete, amit Kóczi Rozália vezet, ahol arról beszélgetünk, hogy az ő munkássága, hogyan formálódott és alakult. 

Kép
Népes közönség a Petőfi Sándor Könyvtárban. Fotó: Juhász Ákos

A miskolci irodalmi élet élő szereplőit hívják meg. 

- Könyvtárunkban tavaly két programunk is befejeződött. Az egyiket az online térben Diósgyőri meditációk címmel lehetett olvasni, amely helytörténeti cikkeket tartalmazott. A másik pedig a Társak és múzsák sorozatunk volt, a magyar irodalom nagyjai műveinek ihletőiről – ismertette Dávidné Szekeres Szilvia stábunknak. - Úgy gondoltuk, hogy ezek után itt az ideje, hogy helyi, kortárs irodalmárokat mutassunk be. Alkotásaikat, életüket, munkájukat. Ahhoz, hogy az irodalmi teadélutánok létrejöhessenek, meg kellett találnunk a megfelelő személyt.

A sorozat háziasszonya az irodalmi szalonok hagyományáról osztott meg néhány érdekességet. 

- Örültem a könyvtárvezető kezdeményezésének, amikor felkért erre a szerepre. Egyrészt nagyon jó közösségteremtő találkozónak tartom, másrészt lehetőségnek arra, hogy helyi írókkal-költőkkel ismerkedjenek meg az emberek – árulta el Kóczi Rozália. - Az irodalmi teadélutánok a 17. századi Angliából indultak el az irodalmi szalonokból. Ezt követően Németországban, majd Bécsben jelentek meg és onnan Magyarországra is eljutottak. 1848 után nem folytatták ezt a hagyományt, de a dualizmus korában újra feléledt. Nagyon sok előkelő hölgynek, többek között Szendrey Júliának is volt irodalmi szalonja. Ezeknek a középpontjában híres politikusok és írók álltak, feleségeik pedig a vendégfogadást látták el. Ennek a tradíciónak az újrateremtése nagyon elterjedt hazánkban, több városban is van ilyen.

Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.