Ugrás a tartalomra

Az Omega Testamentum az Adyban tarol

Létrehozva
Februárban az Ady Endre Művelődési Házba jön az Omega Testamentum, a zenei anyag változatlan, a felállás most egy picit más.

Február 10-én, szombaton a legendás Omega együttes zenei anyagát feldolgozó Omega Testamentum látogat az Ady Endre Művelődési Házba, a zenekari felállás most egy picit azonban más. A koncert Debreczeni Ferenc "Ciki" és zenekara tisztelgése az Omega életművének. Sajnos az eredeti Omegából három tag, Kóbor János, Benkő László és Mihály Tamás már elköltöztek a földi világból, Molnár György pedig súlyos betegségei miatt nem tud fellépni, de az 51 éve Omega-tag és szerzőtárs, Debreczeni Ferenc méltó módon állít emléket ennek a hatalmas zenei örökségnek. Új zenekart szervezett Omega Testementum néven. 

A célja pedig nem más, minthogy koncertről koncertre hordozza az Omega zenei örökségét. Egyedülálló ez a klubturné, hiszen az "Omega Testamentum" produkció fellépése során az eredeti Omega együttes zenei anyagát adja elő, és a legfőbb célja talán az, hogy emberi közelségből ismerhessük meg ezt az igazán kiváló zenészekből álló formációt. 

De nemcsak a főattrakció, hanem a Stula Rock zenekar is - amely ezen az estén előzenekarként funkcionál - olyan neveket vonultat fel, mint a Mobilmánia egykori tagját, Molnár "Stula" Pétert. Nem véletlen hogy stílusuk a gitár-, zongoraalapú klasszikus hard-rock, de elkalandoznak más zenék felé is. Február 10-én, szombaton este 8 órakor mindenkit várnak az Adyban.

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.