Ugrás a tartalomra

Húsvétig a napjainkban is virágzó népművészetet ünneplik

Létrehozva
A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria, valamint a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület szervezésében szombat délelőtt megtartották a XX. Virágzó Népművészet című népi tárgyalkotó pályázat anyagából összeállított kiállítás megnyitóját és ünnepélyes díjátadóját.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A kiállítást megnyitó Viga Gyula etnográfus, muzeológus méltatását követően a vendégeket a Miskolci Galéria tagintézmény-vezetője köszöntötte, aki hangsúlyozta: intézményük a velünk élő alkotóművészetek kapcsán nem csupán a fotográfiára és a grafikára gondol – legalább ennyire érvényesnek tartják ugyanis, ha valaki a népi hagyományok mentén 2024-ben nemezel vagy épp fát farag.

Kákóczki András a Feledy-házban zajló tárlatról elmondta: a pályázat meghirdetését követően hamar szembesülniük kellett azzal, hogy a három kiállító terembe is csak szűkösen fognak elférni – ezért jövőre vélhetően a múzeum és a galériára nagyobb helyiségében tartják majd a huszonegyediket.

Kép

Ezt követően Kovács J. Attila, a BOKIK kézműipari tagozatának alelnöke beszédében úgy vélekedett: amikor valamilyen, kézzel készített dolgot veszünk meg, akkor azzal napokat, heteket, hónapokat, sőt éveket vásárolunk – voltaképp a kézműves szívét-lelkét.

A kiállítást szakmailag értékelő etnográfus-muzeológus a Miskolc Televíziónak elárulta: a jubileumi pályázatra közel száz alkotó és hét alkotócsoport tizenöt művészeti alterületről jelentkezett; a beküldött tárgyak pedig rendkívül magas színvonalat képviseltek. Viszóczky Ilona hozzátette: a kovács, fazekas, bőrös, textiles, gyékény, kosárfonó technikáktól egészen a festett templomi bútorokig és a XXI. századi lakáskultúrában is fellelhető tárgyakig terjed a felhozatal.

A kiállítás március 28-ig látogatható.

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.