Ugrás a tartalomra

Fordulatszámot vált a festészet Lenkey-Tóth Péter kiállításán

Létrehozva
Lassú fordulat címmel nyílt tárlat a Miskolci Galéria Rákóczi-házában szerda délután. A képeken csak első ránézésre lehet átszaladni.
Preview Image
Mocsári László képgalériája.

Lenkey-Tóth Péter 1972-ben született Miskolcon. Előbb a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerzett diplomát és doktori fokozatot. Festészete alapmotívumaként leggyakrabban a csöndet tárgyalja. Műveiben tudatosan épít a fekete és az élénk színek kontrasztjára, miközben szinte játszi könnyedséggel ábrázolja a dinamikát és a mozdulatot.

Kép

Említett képeit Lenkey-Tóth Péter 2008-ban kezdte el festeni. Az elmúlt időszakban azonban változtatott. Mint mondta, régóta foglalkoztatta a kérdés, hogy az erős helyett hogyan lehet minimális kontraszttal létrehozni hasonló hatást. Így a most megnyílt kiállításon a festmények fele már pasztell háttérrel jelenik meg.

Kép
Fotók: Mocsári László

A 69. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíjának nyertesét beszédében a Miskolci Galéria tagintézmény-vezetője is méltatta. Kákóczki András köszöntőjét követően pedig már Zuh Deodáth fogalmazott úgy felőle, hogy a világ lassú és méltóságteljes megértését segítő alkotásai szakrális és meditatív szereppel bírnak.

A tárlatot megnyitó művészet- és eszmetörténész rámutatott: Lenkey-Tóth Péter festményeivel arra tesz erőfeszítést, hogy napjaink művészetfogyasztásába visszahozza az utóbbi évtizedekben kivesző elmélyülést.

Kép

A keleti életfilozófiák – fejtegette a szakember –, egyszersmind a japán grafika ismérvei köszönnek vissza azokon a tökéletes és precíz alkotásokon, melyekbe a festő mégis belecsempész egy-egy véletlenszerű aszimmetriát.

A kiállítás április 28-ig tekinthető meg. Hétfő kivételével mindennap 9-től 17 óráig.

Ez is érdekelhet

Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.