Ugrás a tartalomra

Fény és érzékenység – megnyílt Dániel Mária Magdolna kiállítása

Létrehozva
Dániel Mária Magdolna fotográfus alkotásaiból állított ki tárlatot a Miskolci Kulturális Központ az Ifjúsági Ház galériáján kedd délután.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A „Találkozások” című kiállítás megnyitóján köszöntőjében Bazin Levente rámutatott: a kiállító művész fotói egyszerre szólnak a múltról, az emberről és a tájról – egyszersmind érzelmeket indítanak be bennünk, és kérdéseket fogalmaznak meg számunkra.

– A két dimenzióra leegyszerűsített végső igazság, amiben nincs hátsó szándék – ekképp vélekedett az önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke a kiállító művészről. Hozzáfűzve: fekete-fehér, letisztult ábrázolásmódja egyensúlyba helyezi a jót és a rosszat – ezért oly' könnyű önmagunkat látni képeiben.

A tárlat megnyitóján tiszteletét tette Gurmai Zita országgyűlési képviselő is, aki a fotográfushoz fűződő barátságán túl beszédében rávilágított a közösséghez tartozás jelentőségére. Egyúttal méltatta Miskolc kulturális életét.

Kép

– Szeretem a pillanatokat fényképezni, utcán, spontán helyzetekben, de szívesen alkotok kérésre is, természetesen csak addig, amíg a saját látásmódom is látható, érezhető. Álmaimat valósítottam meg amikor, elkezdtem fotózást tanulni, tanulok a mai napig is. Fotográfiámban főként a sajátos látásmód mutatkozik meg – fogalmazott magáról Dániel Mária Magdolna.

A fotográfus elárulta: a neve mellett egyre gyakrabban jelenik meg a szociofotós megszólítás. Ő ezt még egy megelőlegezett jelzőnek gondolja.

– Gyermekkoromban sok időt töltöttem idős, nagy tapasztalatú emberek társaságában, figyeltem mozdulataikat, hallgattam bölcsességüket. Ez a szenvedélyem a mai napig is megmaradt. Képeimet leginkább fekete-fehérben készítem, ráncos arcok, kezek, történetek, természet és gyakran a szegénység – vallott művészetéről az alkotó.

Kép

Dániel Mária Magdolna fotóin rendszerint visszatükröződik az érzékenység, de alkalmanként a dac. A lehetetlen pillanatokig való kitartás is felfedezhető a képeken. A múltat próbálja megfotózni a jelenben – „azért, mert azt gondolom, hogy amikor maradandót alkotunk, akkor válik az idő végtelenné."

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A kiállítás március 28-ig ingyenesen látogatható.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.