Ugrás a tartalomra

Még nagyobb, még színesebb lesz az idei Kocsonyafesztivál

Létrehozva
Csaknem száz színpadi produkció, rengeteg gyermekprogram és előadás, számtalan gasztroesemény, összesen mintegy százötven kulturális rendezvény várja az érdeklődőket a Kocsonyafesztiválra. Szombaton és vasárnap lesz régiségvásár is.
Kép
Veres Pál polgármester a Rózsa Edittől ajándékba kapott Szeretem Miskolcot kitűzővel / Fotók: Mocsári László

A Kocsonyafesztivál egy közösségépítő, városépítő, várost népszerűsítő rendezvény, amely az idén Veres Pál polgármester nélkül nem jöhetett volna létre – kezdte az eseményt beharangozó sajtótájékoztatót Rózsa Edit ötletgazda és jogtulajdonos, aki felelevenítette a kezdeteket, majd rámutatott, hogy Miskolc egy megújuló város, amelyet az emberek egyre inkább a magukénak éreznek. Megemlítette, hogy jövőre lesz a 25. Kocsonyafesztivál, amely a nagy nemzetközi fesztiválok közé írja majd be Miskolcot.

Kép

Veres Pál polgármester szerint a Kocsonyafesztivál mára már miskolci márkává vált, ami különleges helyet foglal el a miskolciak szívében. Mint mondta, a Kocsonyafesztivál a vidék legnagyobb és legismertebb gasztrokulturális eseménye, melyek közül a tavalyi volt a minden eddigi legnépszerűbb Kocsonyafesztivál, amely több mint 250 ezer látogatót vonzott a városba. Veres Pál reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy március 8-a és 10-e között ismét megtelik majd a belváros fesztiválozókkal, megtelnek majd a miskolci szállodák és éttermek a fesztiválra érkezőkkel, és minden résztvevőnek sikeres lesz ez a három nap.

Kép

Lipták Ádám, a szervező UNI-Garden Kft. ügyvezetőjének meglátása szerint idén még a tavalyitól is sokkal színesebb lesz a fesztivál, amely pénteken 14 óra 30 perckor kezdődik a hagyományos felvonulással és rekordszámú, vagyis több mint 200 résztvevővel. Hangsúlyozta, hogy a gazdag kulturális kínálat mellett változatos lesz a gasztrokínálat is. 33 ponton lehet majd kocsonyát kapni, és 11 borvidék nedűi közül lehet választani. A miskolci szolgáltatókkal együtt összesen 101 gasztronómiai szolgáltató kínál ízélményeket és 92 kézműves, vagy kézműves terméket forgalmazó cég portékái közül lehet majd választani.

- A kulturális rendezvények fő szervezője a Miskolci Kulturális Központ (MKK) és együttműködő partnereiként a város minden kulturális intézménye, valamint a MŰÚT irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat. A kulturális programok Miskolc és a város kultúrája téma köré szerveződnek – emelte ki Majorné Bencze Tünde, az MKK ügyvezető igazgatója.

Miskolc kulturális intézményei négy helyszínen várják színes programokkal az érdeklődőket

Részletes programok alább: 

Porondon Miskolcon

Sokszínű Miskolc

Kreatív Miskolc

Rivaldafényben Miskolc

Minden program ITT található.

A Kocsonyafesztivál idén is ingyenesen látogatható. Szombaton és vasárnap lesz régiségvásár is, a Kazinczy Ferenc utcán, valamint a Villanyrendőr és a Centrum áruház közötti szakaszon.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.