Ugrás a tartalomra

Áll a bál az Operaházban: úgy tűnik, üzemeltetési engedélye sem volt a büfének

Létrehozva
Az önkormányzat és a Magyar Állami Operaház állításai jócskán ütik egymást.

„Az Operaház 2024. március 4-én bejelentést tett büfé üzemeltetéséről.” - az Index kérdéseire ezt a választ küldte Budapest VI. kerületének önkormányzata. Ez a mondat ugyanakkor rávilágít egy nagyon fontos dologra. Arra, hogy

ezek szerint amikor az Operában március 3-án kirobbant a büfébotrány, a Magyar Állami Operaháznak nem volt üzemeltetési engedélye a büfére.

Márpedig a büfé nyitva állt, várta a nézők ostromát. Az Index levelet írt minden érintett hatóságnak, felügyeleti szervnek.

Sztori:
Minden azzal kezdődött, hogy félbevágták a Carmina buranát. Az ok: a nézők menjenek büfézni, mert az ott befolyt összeg többletbevételhez juttatja a Magyar Állami Operaházat. Mindezt Ókovács Szilveszter, az intézet főigazgatója adta utasításba - emlékszik vissza a portál.

A portál arra is felhívja a figyelmet, hogy a Magyar Állami Operaház hallgat az ügyben, pedig az állami fenntartású intézményhez nem egyszer fordultak vonatkozó kérdésekkel.  Mindössze egyszer kaptak választ, március 6-án, akkor is csak annyit, hogy:

Az OPERA a szükséges engedélyek birtokában van, bejelentési kötelezettségeinek eleget tett.

A VI. kerület legújabb hivatalos válaszából viszont már tudjuk, hogy az Operaház csak március 4-én tett bejelentést a büfé üzemeltetéséről - számol be az Index.

Borítókép: A Magyar Állami Operaház megújult nézőtere a 2022/2023-as tematikus évadot bejelentő sajtótájékoztató napján, 2022. március 11-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.