Ugrás a tartalomra

Fergeteges bohózat csiklandozza a kedélyeket a színházban

Létrehozva
Március 14-étől látható a Miskolci Nemzeti Színház legújabb előadása garantált nevetéssel, Ray Cooney és John Chapman komédiája, a Kölcsönlakás Béres Attila direktor rendezésében.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A helyszín egy elegáns, átalakítás alatt álló londoni lakás. A klasszikus bohózati helyzet kiindulópontja az, hogy egy házaspár mindkét tagja egymás szándékáról mit sem tudva ugyanezt a baráti otthont kéri kölcsön titkos szerelmi légyottjának lebonyolítására. Bonyolítja a helyzetet, hogy a lakás felújításán dolgozó „designer” is éppen itt kíván hódolni szerelmi szenvedélyének, és természetesen betoppannak a háziak, valamint egy meglehetősen prűd meseírónő is... Ebben a helyzetben jóra csak a közönség számíthat!

A londoni lakás férfi tulajdonosa Philip Markham, aki társával, Henryvel együtt sikeres mesekönyv-kiadó. Míg Philip a munkájának él, addig Henry nagy nőcsábász. Míg Philip a feleségével vendégségbe készül, addig Henry egy hölgy ismerősével randizna társa lakásában. Nem tudja, hogy felesége is ezt tervezi újdonsült lovagjával. Philip szerepét Lajos András formálja meg. – Henry is és a feleségem is kicsapongóbb életre vágyik, ami miatt a feleségemmel olyan helyzetbe kerülünk, hogy egyszer csak különféle emberek jelennek meg a lakásunkban, akik szeretnének szerelmi légyottra lépni egymással, természetesen senki nem a saját partnerével – nyilatkozta lapunknak Lajos András színművész. Mint mondta, a szerep megformálásában talán azt a legnehezebb megmutatnia, hogy Philip miként éli meg és reagálja le felesége félrelépésének gyanúját. S miközben Philip magából kikelve szeretne a végére járni a dolgoknak, olyan helyzetekbe kerül, ami a nézőknek remélhetőleg szórakoztató helyzeteket teremt.

A bohózatot Ray Cooney és John Chapman 1969-ben írta, mégis mind a mai napig őrzi aktualitását. Béres Attila, a darab rendezője arra mutatott rá, hogy úgy játsszák el a művet, ahogy az írva vagyon. Nem próbáltak meg áthidaló megoldásokat alkalmazni, így például mobiltelefonokat, hiszen abban az időben még nem volt ilyen eszköz. Ezért ha lenne az előadásban hordozható telefon, akkor nem működne a történet bohózat része. – Ennek megfelelően csak egy vezetékes telefon játszik a mi előadásunkban is, hiszen emiatt adódnak a különféle fordulatok és félreértések a darabban aszerint, hogy milyen információk érkeznek, vagy nem jutnak el a telefonon keresztül bizonyos emberekhez. A bohózatnak pont az a csodálatos természete, hogy a kielégítetlenségre építve mindig valamilyenfajta emberi hibát például a gyarlóságot, a megcsalást, vagy a gyengeséget felnagyítva íródott meg. Ettől lesz mindig időtálló és aktuális – magyarázta.

A Kölcsönlakás című bohózat a szezon végéig tekinthető meg a Nagyszínházban.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.