Ugrás a tartalomra

Szombaton este hétkor a Csík Zenekar muzsikál a Szent István téren

Létrehozva
Családi napra várták és várják a szervezők az érdeklődőket szombaton egész nap a Szent István térre, ahol már a tojások is előkerültek.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája a szombati családi nap eseményeiről

Volt itt minden a kosárfonástól kezdve a vásári mulatságig. A zenekedvelők délután 3 órától a Zenevonat szuperkoncertjét hallgathatták meg az LGT sztárjaival, Karácsony Jánossal és Solti Jánossal, majd a Fricska táncegyüttes fergeteges műsora következett. Este 7 órakor pedig a Csík Zenekar koncertje lesz látható és hallható.

Kép
Fotó: MTI

A Csík zenekar Kossuth-díjas, részben népzenét, részben népzenei elemeket is felhasználó könnyű- és világzenét játszó magyar együttes, 1988 óta a magyar népzenei élet egyik meghatározó szereplője. Az eltelt három évtized alatt több rangos zenei díjjal jutalmazták a kecskeméti formációt. Munkájuk elismerését jelzi a Fonogram díj, amelyet 2007 elején érdemeltek ki legutóbbi, azóta aranylemezként számon tartott „Senki nem ért semmit” című albumért világzene kategóriában.

Ez is érdekelhet

Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.