Ugrás a tartalomra

Kulisszatitkokat osztottak meg a bábművészek a Csodamalomban

Létrehozva
A Bábszínházi Világnap alkalmából a gyerekek betekinthettek a kulisszák mögé, műhelytitkokat tudhattak meg és még a bábkészítés fortélyaiba is beavatták őket.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Több mint húsz éve március huszonegyedike a Bábszínházi Világnap, amelyet a Nemzetközi Bábművész Szövetség, az UNIMA kezdeményezésére ünnepelnek világszerte egészen pontosan 2003 óta. Ilyenkor az ország összes bábszínháza készül valamilyen programmal, Miskolcon pár éve lett hagyomány ez az úgynevezett bejárás – mondta Temesvári Éva Rita, a Miskolci Csodamalom Bábszínház ügyvezetője. 

A világnap alkalmából óvodás és iskolás csoportok érkeztek kulisszajárásra, illetve a színház- és főként a bábszínház történelem iránt érdeklődő vendégeket várták műhelytitkokkal, technikai érdekességekkel és izgalmas beszélgetésekkel. 

Kép

Nemcsak a gyerekeknek, de még a felnőtteknek is tartogat érdekességeket ez a program, hiszen egy átlagos látogató csak a nézőtérig jut, de biztosan nem megy fel a színpadra vagy tekint be a színpadi árokba, ahol a díszleteket mozgatják. Ezen a napon azonban még erre is lehetőség van – tudtuk meg. Idén egy plusz programelemmel is bővült a kezdeményezés, négy óvodában voltak bábsimogatót tartani a kicsiknek. A bejáráson délelőtt egy óvodás csoport, délután pedig több iskolai osztály is részt vett, az esti órákban pedig egyéni látogatókat fogadtak.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Az előzetes regisztráció alatt szinte azonnal beteltek a helyek, aminek a bábszínház munkatársai örültek, hiszen ezek szerint népszerű a program – jegyezte meg az ügyvezető. Azt is nagy öröm volt látni, ahogyan a gyerekek a technikai pultnál a potmétereket állítgatták, vagy ahogyan a bábok anyagát, ruházatát tapogatták a műhelyben. Ugyanitt azt is kipróbálhatták, hogyan kell mozgatni egy botos bábot, ami eltér az általuk megszokott kesztyűs báboktól. Természetesen a legnagyobb sikert a színpad és a díszletek aratták.  

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.