Ugrás a tartalomra

Nagy Nándorért is szoríthatunk a Dal 2024 szombat esti döntőjében

Létrehozva
Nagy Nándor miskolci zeneszerző szimfonikus hangszerelésében szólaltatja meg a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara az egy Életen át című dalt a Dal 2024 szombat esti döntőjében.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az Egy életen át című lírai balladának tekinthető dal zenéjét és szövegét Kocsis Tibor énekes és Vígh Arnold írta. Dobos, gitáros, billentyűs hangszeres változatát, a keverést és a mastert Vígh Arnold zenei producer, zeneszerző, hangszerelő és hangmérnök készítette el, szimfonikus hangszerelését Nagy Nándor, a Miskolci Nemzeti Színház korrepetitora és zeneszerzője szerezte, amelyhez partítúrát is készített. 

A történet egyrészt azért is figyelemreméltó, mert Kocsis Tibor bevallása szerint ez az egyik leghallgatottabb dala, másrészt pedig azért, mert a döntőbe jutott szerzemények szimfonikus hangszerelését Grósz Arthur végezte el, ám Nagy Nándor eredeti hangszereléséhez nem nyúlt hozzá. 

Kép
Fotó: Nagy Nándor

– Amikor megtudtam, hogy változatlan hangszerelésben szólal majd meg szombaton este a dal, teljesen eufórikus állapotba kerültem. Egyszerre szerettem volna egyedül és mindenkivel lenni. Kábultan ültem magamban, miközben minden ismerősömmel meg szerettem volna osztani ezt a fantasztikus hírt és azt az örömöt, amit akkor éreztem. Aznap már semmire sem tudtam odafigyelni, mert állandóan ez járt a fejemben – osztotta meg érzéseit lapunkkal a zeneszerző, majd hozzátette: úgy érzem, hogy, ami most velem történik az egy hosszú útnak a végét és valami újnak a kezdetét jelenti. Ebben az egy műben benne van az elmúlt húsz évem. A botladozásaim, a hibáim, a tapasztalataim, a munkám és a tudásom. Mindezek mellett nagyon sokat köszönhetek a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar tanárainak és a Miskolci Nemzeti Színháznak, az itteni közegnek, a sok közös és inspiráló munkának, amit a zenészekkel, a rendezőkkel és a színészekkel együtt végeztünk el, ami sokszor volt embert és türelmet próbáló feladat, de megérte, mert közben rengeteget tanultam.  

Nagy Nándor első igazi megmérettetése 2004-ben volt. Akkor egy József Attila estnek a háttérzenei munkálataival bízták meg. 2008-ban zeneszerzői különdíjat kapott a Nádasdy Kálmán sanzonversenyen. 2009-ben már egy CD örökítette meg hangszerelését. A legelső szerzői estje, az igazi önálló bemutatkozási lehetőség, 2010-ben következett el. Utána sorra jöttek a felkérések. A közismert és népszerű mesék mellett ő írta a többi közt a Nagy Gatsby táncelőadás zenéjét és ő hangszerelte a Kabaré nagy sikerű miskolci előadást. 2023-ban ő írta a díjjal is elismert Miskolci Ars Sacra Fesztivál szignálzenéjét.

Március 23-án, szombaton este pedig a Dal 2024 döntőjében a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának előadásában csendül fel az Egy életen át című dal Nagy Nándor Szimfonikus hangszerelésében Balassa Krisztián karmester vezényletével, amellyel a miskolci zeneszerző élete egyik legfontosabb állomásához érkezik el.

Az erős mezőnyben a tíz döntőbe jutott versenyző már csak egy lépésre van a minden eddiginél értékesebb, nemzetközi fődíjtól: a dalválasztó nyertese a berlini Hansa Studios-ban készíthet lemezt. 

A közönség arra a négy produkcióra szavazhat majd, amelyre a zsűri esélyt ad. Kocsis Tibor kódszáma a 07-es, ha lehetőséget kap a zsűritől, akkor erre a számra lehet szavazni.

Ez is érdekelhet

Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.