Ugrás a tartalomra

„Van képem hozzá” - Fotókiállítás nyílt a színházban

Létrehozva
Kónya Máténak, a Lévay József Református Gimnázium diákjának kedden nyílt meg a bemutatkozó fotókiállítása „Van képem hozzá” címmel a Miskolci Nemzeti Színház nagyemeleti társalgójában. 
Preview Image
Mocsári László képgalériája

– Minden 2020 márciusában, a koronavírus járvány idején kezdődött, amikor minden diák, így én is otthoni tanulásra kényszerültem, de én ebből a bezártságból hamar szabadulni akartam. Amikor kimozdultam otthonról az kezdett el érdekelni, hogy mit látok meg abból a világból, ami körülvesz, ezután pedig magát a látványt szerettem volna megörökíteni – elevenítette fel a kezdeteket lapunknak az ifjú alkotó, aki autodidakta módon kezdett el foglalkozni a fényképezéssel.

Kép
Fotók: Mocsári László

Kónya Máté fotóin két szenvedélye jelenik meg: a színház és a természet. A természeten belül az állatok nyűgözik le és az érintetlen szépség. – Én az idő és a tér egy-egy kimerevített szeletét, pillanatát szeretném megmutatni a világnak. A képaláírásoknál is arra törekedtem, hogy a befogadót megragadja, majd további nézelődésre és elmélyülésre ösztönözze, ezáltal többet tudjon meg a természetről – fogalmazott a Lévays diák.  

Kép

Elmondta, hogy a színház kicsit más jellegű munka volt, amelyben jelentős segítséget kapott a teátrum sajtókapcsolatért felelős munkatársától Méder Noémitől, ügyelőként Orehovszky Zsófiától, továbbá Nádasy Erikától, aki a kiállításmegnyitón működött közre.

– Bemehettem a kulisszák mögé, és ott kaphattam lencsevégre olyan pillanatokat, amelyeket egyébként nem látnának meg a nézők, de még a színházcsinálók is elsiklanának felettük – magyarázta Máté. 

Ezt a két világot és a képeket annak a gondolata köti össze egymással, hogy vegyük észre, hol vagyunk. Ne hagyjuk magunkat sodortatni az idővel, hanem néha álljunk meg és nézzünk szét. 

Kónya Máté a teátrum elkötelezett rajongójaként azt szerette volna, ha bemutatkozó kiállításának egy neki kedves hely ad helyet. Ez pedig csakis a teátrum lehetett.

Közreműködött: a Lévay Kórus és Kónya Barnabás.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.