Ugrás a tartalomra

Diósgyőrben járt a húsvéti nyuszi

Létrehozva
Az Ady Endre Művelődési Ház nagyszombaton, kicsiknek és nagyoknak egyaránt egész napos programot kínált.
Preview Image
Húsvéti forgatag Diósgyőrben – Mocsári László képgalériája

Március 30-án, nagyszombaton, húsvéti programoknak adott otthont az Ady Endre Művelődési Ház. A húsvéti forgatagon mindenki megtalálta a neki tetsző elfoglaltságot. A kézműves kuckóban ünnepi dekorációkat készíthettek különböző anyagokból, méltón várva ezzel húsvét vasárnapját. Akinek kedve volt, az részt vehetett a tojásfutamban is, míg bátrabbak a zsákban ugrálást is kipróbálhatták.

Kép

Emellett nyuszifüles célbadobás és akadálypálya is színesítette a programokat, amelyek kihívást tartogattak az igazi kalandot keresőknek. Leginkább a gyerekeknek kedveztek a mesesarokkal, hiszen a Japánból eredő és méltán népszerű papírszínház, a Kamishibai a mesekönyveket mintegy színházzá alakította, így ez valódi élménnyé változtatta a hagyományos meseolvasást.

Emellett tánc- és mazsorettbemutatók is szórakoztatták a helyszínre érkezőket, délután négy órától pedig a kicsik nagy örömére fellépett az Iszkiri zenekar. Az eseményt meglátogatta Varga Andrea alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője is, aki kiemelten fontosnak nevezte a közösségi programokat, ahol a városban élő kicsik és nagyok összejöhetnek és hasznos időt tölthetnek el együtt. 

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.