Ugrás a tartalomra

Videoklipben elevendett meg Krisztus sírja

Létrehozva
Húsvéthétfőn jelent meg a Bolyki Brothers együttes klipje, amely a kereszténység történetének legfontosabb három napját mutatja be.
Kép
Szabó Győző alakítja Jézus sírját. Fotó: magánarchívum

A klipben Szabó Győző alakítja a Jézus testét fogvatartó sírt, Kálloy Molnár Péter pedig a Sátánt, akik mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák a feltámadást, sikertelenül - értesítette portálunkat Bolyki Blanka, a ProVibe Studio szóvivője. 

A négy testvérből álló Bolyki Brothers együttes az elmúlt harminchét évben több ezer koncertet adott világszerte.
A klipet Madarász Isti filmrendező rendezte, a forgatás a januárban indított ProVibe Studioban folyt -  tudatta. 

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.