Ugrás a tartalomra

Közeleg a költészet napja

Létrehozva
Kiderül, ki lesz az év ódaköltője és az is, hogy kik mondanak legszebben verset, és számos kötetbemutatónak is örülhetnek az érdeklődők.

A költészet napját idén is irodalmi és ahhoz kapcsolódó rendezvényekkel ünneplik Miskolcon április 11-én. A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár hagyományos költészetnapi megemlékezését ezúttal is Lillafüreden, a József Attila szobornál tartja csütörtökön 11 órától. Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetését is a jeles napon tartják délután egytől Lillafüreden a Hotel Palotában, ahol egykor József Attila találkozott az Óda ihletét adó múzsával, Marton Márta művészettörténésszel.

A Miskolci Kulturális Központ szavalóversenyét Váci Mihály születésének 100. és Radnóti Miklós halálának 80. évfordulója alkalmából öt korcsoportban hirdette meg egy kötelező és egy szabadon választott vers kategóriában. A megmérettetést 9 órától rendezik meg a Művészetek Házában.

A József Attila Könyvtárban április 8-án, 16:30-kor Cselenyák Imre történelmiregény-író tart előadást József Attila életéről. A könyvtár központi épületben 9-én 16:30-kor mutatják be Nyáry Krisztián Így ettek ők – magyar írók és ételeik című könyvét. A Petőfi Sándor Könyvtárban 10-én, 16:30-tól Bari Gábor költő mutatja be új kötetét Előcsalt szavaimból címmel. A Mesés rajzok – rajzos mesék című rajzpályázat kiállítással egybekötött eredményhirdetését a 11-én 2-től tartják a központi könyvtárban. A Móra Ferenc Könyvtárban április 12-én, 10 órakor Semsey Dáviddal lehet találkozni a Mindennapi gyerekversek kötetbemutatója kapcsán. Április 18-án, szintén a központi épületben, fél öttől Kégl Ildikó lesz a könyvtár vendége Az Úr kertje kihűlt – és a Mint Jairus lánya / As Jairus’ daughter című verskötetének bemutatója apropóján. A szerzővel Fecske Csaba beszélget. A Kaffka Margit Könyvtárban április 26-án, 16 óra 30 perctől a Lovagkirályok kora című előadás tekinthető meg, amely az Anjouk című regénysorozatról szól. Előadója Bíró Szabolcs, beszélgetőpartnere Brézai Zoltán lesz.

Ez is érdekelhet

Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.
Képgaléria
Kézműves ünnep a Miskolci Galériában
Élővé teszik a népművészetet – zárult a régiós tárlat
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Családi programmal zárult a XVIII. Élő Népművészet – Országos Népművészeti Kiállítás 2026 című pályázat Észak-Magyarország és Felvidék régió kiállítás szombaton a Miskolci Galériában.