Ugrás a tartalomra

A MÜHA Klub színpadán a Platon Karataev duó

Létrehozva
Április végén sem maradhatunk Müha Klub nélkül: 25-én, csütörtök este a Müha Kávézó kisszínpadát a nagysikerű Platon Karataev duó veszi birtokba.
Kép
Fotó: Facebook

Sokan megfordultak már a MÜHA Klubban a Blahalouisánától kezdve Ripoff Raskolnikovon át, de Dorogi Péter mellett Beck Zoli, a 30Y frontembere is vendége volt már a sorozatnak. Aki a mostani fellépőket esetleg nem ismerné, talán elég hozzá annyi, hogy tavaly januárban jelent meg a harmadik nagylemezük, a Partért kiáltó, amelynek dalaiban a zenekar továbbmerül, és a létezés magját igyekszik körbejárni.

Módosult tudatállapotokban bolyonganak, találkoznak a határtalannal, valamint szembenéznek önmagunkkal és az elmúlással is. A Művészetek Házában a dalok ezúttal duófelállásban csendülnek fel, az új album számai mellett korábbi szerzemények is elhangzanak majd, és a készülő negyedik lemezbe is bepillantást nyerhetünk.

Ne feledkezzünk meg a Müha Klubok fontos és elengedhetetlen eleméről, a pódiumbeszélgetésről sem: Tamás Krisztián, a Miskolci Kulturális Központ munkatársa faggatja a Platon Karataev duó tagjait mindarról, ami „emberközelbe” hozza őket. A klubestek nem titkolt célja ugyanis, hogy a közönség közelebb kerülhessen a zenészhez, és ne csak a sztárt, hanem a mögötte rejtőző embert is bemutassa.

A koncert most is az NKA és a Hangfoglaló program keretén belül valósul meg.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.