Ránki Fülöp zongoraművész, a neves zongoraművész-házaspár, Klukon Edit és Ránki Dezső gyermeke már fiatalon a közönség elé lépett, először szüleivel. A 29 éves művész a zenekedvelő miskolci közönség előtt sem ismeretlen, hiszen 2020-ban már adott koncertet a Művészetek Házában. Ránki Fülöp ezúttal a III. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál fellépőjeként érkezik a vármegyeszékhelyre, ahol az általa kedvelt művekből tart egy körülbelül 70 perces önálló estet.
A művésztől megtudtuk, hogy a koncert Maurice Ravel Nemes és érzelmes című könnyed keringősorozatával kezdődik, amelynek utolsó tételébe álomszerűen be-bekúsznak, azt követően pedig szertefoszlanak az addig elhangzott keringők motívumai. A táncfüzért Liszt Ferenc Elfelejtett keringők című műve követi. Ebben a négy darabban a hajdan volt igazi keringők emléke vagy szelleme sejlik fel. A művész ezután Liszt Vigasztalások című, hat darabból álló zongoraciklusát játssza majd el. A hat szívhez szóló és vallomásszerű vigasztalást Liszt költői gondolatoknak nevezte.
A koncert utolsó zongoraszólama ismét egy kötői ihletésű Ravel mű lesz, mégpedig a Gaspard de la nuit. Ránki Fülöp a raveli zongoradarabok egyik nagyszerű darabjával koronázza meg az estét. A mű az érzelmek félelmetesen széles skálájának tömör és szuggesztív kifejezése, és borzongtató látomások zenei megjelenítése.
Ránki Fülöp a műsort alkotó Liszt és Ravel mesterművekről azt mondta, hogy egyszerre jellemzi őket a mély érzés és szárnyaló képzelet, a végtelen színkészlet és mértéktartó forma, a túlvilági érzetek és hangzásvilág. Ravel keringőciklusának valódi egységével Liszt egy nyelvezetben írt, de különálló keringői állnak szemben, majd a Vigasztalások intim hangjára a Ravel Gaspard de la nuit túlvilági látomásai felelnek.
A művész megemlítette, hogy Ravel zenéje nagyon régóta közel áll hozzá, Liszt művein meghatódik és már korábban is játszotta azokat. Amikor a műsoron gondolkozott, úgy vélte, hogy a kiválasztott négy darab nagyon szép ívet ír le. Mint mondta, kicsit olyan, mint egy négy tételes szimfónia.
A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjas művészeként célja a hosszú távú repertoárépítés, hogy az ne csak a véletlenszerű koncertfelkéréseknek megfelelően alakuljon, hanem tudatosan, és azon szerzők műveiből, akikhez vonzódik. Ennek az elhatározásnak a részeként már előadta Kodály Zoltán összes szólózongora-művét, jelenleg pedig elsősorban Liszt Ferenc és Maurice Ravel darabjaival foglalkozik.
Mély érzés és szárnyaló képzelet
Létrehozva
Liszt és Ravel művei csendülnek fel Ránki Fülöp előadásában a Zenepalota Bartók-termében április 29-én este 7 órától.
Ez is érdekelhet
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.