Ugrás a tartalomra

A középkorba repítették a látogatókat a Lovagi Tornák terén

Létrehozva
A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket! A magyarokat egykor Európa legfélelmetesebb harcosaiként ismerték - ebből láthatott ízelítőt az, aki ellátogatott az eseményre.
Kép
Madarászbemutató és bagolysimogató /Fotó: NHK

Vasárnap tartották a Lovagi Tornák Terén a IV. Diósgyőri Íjász, Lovas és Hagyományőrző napot. Az érdeklődők a nap folyamán többször találkozhattak a Diósgyőri Íjász, Lovas és Hagyományőrző Egyesület tagjaival, akik az íjászat rejtelmeibe avatták be a nézőket. Bemutattak hátrafelé vagy bukfencezve nyilazást és harci alakzatot is.  

Az íjászat mellett középkori fegyvermustra is volt, illetve a Pajta Játéktár szórakoztató játékait is kipróbálhatták kicsik és nagyok egyaránt. Középkort idéző program nem létezik lovak nélkül, de a gyermekek legnagyobb örömére nemcsak a hátas jószágokat, hanem akár baglyokat és sólymot is simogathattak.

A ragadozó madarakról előadást hallgathattak meg a látogatók, ahogyan az ősi magyar kutyafajtákat is bemutatták a rendezvényen. Kézműves vásár és bemutató, illetve korabeli muzsika színesítette még az eseményt. A rendezvény a hagyományőrzők íjász bemutatójával zárult, melyhez a Hollóének Hungarica együttes szolgáltató a zenei aláfestést.

A rendezvényen készült videót ITT tekinthetik meg. 

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.