Ugrás a tartalomra

A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár hagyományos májusi programja idén is sikeres volt

Létrehozva
Idén 8. Könyvtári Majálist egy időben tartották a város napi rendezvényekkel, de az érdeklődők számából ez nem vett el. Szombaton a könyvtár előtti téren és bent az épületben a gyerekeknek szánt játékoknál a kisebbek, az akciós könyvvásáron a nagyobbak nyüzsögtek leginkább.
Kép
Fotók: Mocsári László

A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár legnépszerűbb programja hagyományosan május 11-hez kötődik, ezért valamelyik ehhez az időponthoz közeli szombaton szervezik meg minden évben. A törekvés egyértelmű: közelebb hozni a könyveket és az olvasást az emberekhez. A Könyvtári Majálisra azonban jellemzően olyan családok látogatnak el, akik egyébként is gyakori vendégei a könyvtárnak. A program mára már annyira népszerű, hogy sokan előre készülnek rá. 

Első alkalommal Gryllus Vilmos koncertje miatt jöttünk el a rendezvényre, amikor még csecsemő volt a kislányunk, most már ötéves és azóta minden évben itt vagyunk – mondta Kubus István, az édesapa. Ezúttal a Kolompos együttes volt a fő húzóerő, de természetesen minden egyebet kipróbált a gyermek. Az ügyességi játékokat és a népi játszóteret nagyon élvezte az egész család. Egyébként pedig rendszeresen és nagyon sok könyvet olvasunk a kislányunknak – avatott be az apuka. 

Kép

A koncert és a játékok, tulajdonképpen ezek a programok a legérdekesebbek a két óvodás gyermekünk számára – emelte ki Kovácsné Kondás Anett. Eddig – a korábbi években - a vetélkedőbe nem nevezünk be, de idén azt is kipróbáljuk. A könyvtárba be vagyunk iratkozva, gyakran kölcsönzünk mesekönyveket. Sőt az óvodának is szoktam kölcsönözni, ahová járnak a kicsik – hangsúlyozta az édesanya. 

Preview Image
Mocsári László képgalériája

A rokonlátogatást kötöttük össze ezzel a programmal – mondta Dalmi Dénes, aki Budapestről érkezett a kislányával, Elizával. A Könyvtári Majálison először veszünk részt, de az óvodás kislányom nagyon jól érzi magát – hangoztatta az apuka. 

Elkísérte őket két unokatestvér is, akik már rutinosan oldották meg a vetélkedő feladatait. Éliás-Szabó Kata hatodik osztályos diák elmondta, hogy neki a programban a legérdekesebb a feladatsor, amelynek teljesítése után tavaly rengeteg finom csokoládét kaptak a könyvtár dolgozóitól, ezért idén is valami ilyesmire számít – avatott be. 

A könyvtár ezen a napon a számos családi program mellett kedvezményes beiratkozási lehetőséggel, valamint akciós könyvvásárral is várta az érdeklődőket. 

Ez is érdekelhet

Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.