Ugrás a tartalomra

Mi történt a polgári műveltséggel?

Létrehozva
A szezonzáró előadáson Hegedűs D. Gézát láthatjuk a TTH Színpadon.
Kép
A Márai-vallomásokat Hegedűs D. Géza megrendítő felidézésében láthatjuk. Fotó: magánarchívum

Idén áprilisban rajtolt a TTH Színpad: Harsányi Attila és vendégei sorozat a Tudomány és Technika Házában. A város új, minőségi és ritkán látható produkciókra építő színházi játszóhelye tavaszi és őszi évadokkal jelentkezik. A szervezők és mecénások nemcsak színházi, hanem közösségi élményt is szeretnének nyújtani, ezért minden előadás előtt kávéházi hangulat és egy pohár bor várja az érdeklődőket, előadás után pedig exkluzív beszélgetés a társalgó térben a fellépővel és a közönséggel.

A tavaszi évad záró előadójaként Hegedűs D.Géza, Kossuth és Jászai Mari díjas színművész, a Hallhatatlanok Társulatának tagja lesz a TTH Színpad vendége május 27-én, hétfőn este héttől.

A Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai Sándor. A kéziraton 1950 szerepel befejezés gyanánt, vagyis ez a mű tekinthető Márai első, emigrációban írt, befejezett művének. „Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel abban a tíz évben, amelynek kezdetét önkényes időszámítás nélkül az osztrák függetlenség megszűntének, az Anschlussnak napja jelenti”- fogalmazott Márai.

Az író választotta kezdő dátum Ausztria hitleri megszállása, mely történelmi eseménnyel Márai szerint elveszett a klasszikus Európa. A Hallgatni akartam vallomás egy értékvesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak, Hegedűs D. Géza megrendítő felidézésében és Marton László rendezésében. Az előadásban részletek hangzanak el Márai Sándor Beszéljünk másról?, a Teljes Napló és a Halotti beszéd című művéből.

Jegyek a rendezvényre a tixa.hu-n és a technikahaza.hu-n vásárolhatók, valamint korlátozott számban az előadás előtt a helyszínen.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.