A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából június 2-án a Miskolci Művészetek Háza Béke Art Mozitermében délután három órától a Béke - A nemzetek felett című dokumentumfilmet vetítik – közölte a CINE-MIS Nonprofit Kft.
A 2021-ben készült magyar dokumentumfilm 91 perces, 12 éven aluliak számára nem ajánlott a megtekintése. (Rendező: Babos Tamás, Tősér Ádám Szereplők: Kelemen József, Zöld Csaba, Barbinek Péter, Barnák László)
A film tartalmából:
Az első világháborút követően Magyarország komoly válsággal nézett szembe: már nem volt vezető nemzet az Osztrák-Magyar Monarchián belül, és lakosságát, területét, gazdaságát, illetve vezetését is súlyosan érintette az első világháború. A nemzet fennmaradása úgy tűnt, hogy az Apponyi gróf vezette békedelegáció sikerétől függ. A film bemutatja a magyar békedelegáció küzdelmét egy arányos és tisztességes szerződés megkötéséért, miközben magyar és francia történészek segítségével feltárja azokat az akkori belpolitikai és külpolitikai okokat és körülményeket, amelyek Magyarország ezeréves történelmének legkatasztrofálisabb veszteségéhez vezettek.
Az előadásokra helyek foglalhatók a www.cinemis.hu honlapon vagy telefonon a 06/46/507- 573-as telefonszámon, illetve elővételben jegyek vásárolhatók a mozi jegypénztárában, nyitvatartási időben (mindennap 15:30-20:30 között a Rákóczi utca 5. szám alatt).
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából filmvetítés a Művészetek Házában
Ez is érdekelhet
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.