Ugrás a tartalomra

Sok-sok porcelánmosoly várta az érdeklődőket szombaton a Vasgyári Közösségi Házban

Létrehozva
Vizsolyi Andrea babakiállítását gyermekprogrammal színesítették.
Kép

Június 1-én, szombaton a Vasgyári Közösségi Házban „Régi babák világa” címmel, Vizsolyi Andrea babaházai fogadták a látogatókat. A 10 órakor nyílt kiállításon vitrinekbe rendezve, szobákban, konyhában, a szabadban, lovasfogattal: vagyis különböző környezetbe illesztve láthatták az érdeklődők a kiállított babákat, melyek az 1900 és az 1930-as években készültek, többségében Németország és Ausztria területéről származnak.

- A míves készítésű babák mosolygós arcocskái porcelán és papírmasé babafejekre készültek, a pici, mozgatható szempárokat erdélyi üveghutákban fújt üvegből, az apró fogacskákat porcelánból készítették. A babákat körülvevő bútorok, az egykor a lakásokban is megtalálható hálóbútorok, konyhabútorok kicsinyített másai, megannyi aprósággal, angol porcelán teáskészlettel, konyhai eszközökkel, apró festményekkel, fotókkal, kakukkos órával és az egyik vitrinben kézzel csomózott szőnyeggel voltak kiegészítve. Egy csodálatos mesevilág tárult a látogatók szeme elé, amelyről Andrea nagy szeretettel és szakértelemmel mesélt az érdeklődőknek - beszélt az eseményről Pál Mónika kulturális szervező, a Vasgyári Közösségi Ház intézményvezetője.

Kép

A kiállítás kiegészítő programjaként Ági néni kreatív kuckója Lovrity Lóránt gitárjátékával hangolta alkotásra a gyerekeket. Gipszfestést és nemezkígyó készítést is kipróbálhattak még az ügyeskezű érdeklődők.

Délután kezdetét vette a Kalamajka bábszínház előadása, ahol „Az alma” című mese és Szutyejev „Okoska botocska” meséje szórakoztatta és mozgatta, énekeltette meg interaktív részleteivel a gyerekeket.

- A program látogatása ingyenes volt és a kíváncsi szemek, a gyermekmosolyok, valamint a szülők, nagyszülők visszajelzései alapján elmondhatjuk, hogy felejthetetlen élményt sikerült varázsolni minden idelátogató számára - mondta az intézményvezető.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.