Ugrás a tartalomra

Szenzáció: leleplezték Dudujka Pált és Peczérvölgyi Samut

Létrehozva
Címlapra illő sztorikról számol be Miskolc egyetlen tegnapilapja.
Kép
A beszélgetés moderátora Bethlen Tamás, a Borsod24 szerkesztője volt. Fotók: Mocsári László

A Borsod24 hírportál nagyjából másfél éve indított beszélgetéssorozatának soron következő eseményén egy politikától mentes témát hoztak a szervezők: kedd délután leleplezték Miskolc egyetlen tegnapilapját.
Örkény István rövid novellájában már megismerhettük Pereszlényi József anyagmozgató sztoriját, aki CO 75-14 rendszámú Wartburg kocsijával belerongyolt egy szembejövő teherautóba, miközben a holnapi újságban olvasta saját halálhírét. A Borsod-Mikolczi Est tulajdonképp ennek az ellentétje: a mai kor olvasási fogyasztói megfelelő formába csomagolva kínálnak régi híreket. Sőt, anekdotákat és érdekes eseteket dolgoz fel, cikkesítve azokat. A Borsod24 rendezvényén „lelepleződött” a tegnapilap mögött álló két szerkesztő, Dudujka Pál és Peczérvölgyi Samu is.

Kép

A Borsod-Miskolczi Est (bomie.hu) tulajdonképpen egy helytörténeti lap lenne, de mégsem az – kezdte a bemutatást Somorjai Lehel történész, a miskolci levéltár korábbi igazgatója, aki Peczérvölgyi Samu néven ír anyagokat az oldalra.

- Gondolkodtunk, hogyan lehetne minél hatékonyabban elérni az embereket, akiket érdekel a helytörténet. Sokan vannak ilyenek, de általában nem azokból a könyvekből szerzik be az információikat, amik a múlt feltárására hivatottak. Több olyan népszerű internetes oldal és blogger van, ahol nem csinálnak mást, hanem ennek a szakmának az eredményeit publikálják, kicsit átírják, és megjelentetik a saját nevük alatt – fogalmaz Pecérvölgyi Samu, alias Somorjai Lehel, aki szerint az embereket manapság leginkább a bulvár érdekli.

Kép
Képernyőfotó a weboldalról

- Ezért jutottunk arra, hogy készítünk egy helytörténeti lapot, ami úgy működik, mint egy bulvárlap. Ennek megfelelően úgy írunk múltbéli eseményekről, mintha azok tegnap történtek volna.

Dudujka Pálról is kiderült, hogy álnév, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Levéltár jelenlegi igazgatója, Kis József publikál alatta.

- A cikkek nagy részét kutatás előzi meg. Az én anyagaim 30 százaléka állambiztonsági iratokból készül. Ez nem tetten érhető az írásokon, de ez célunk is volt. A tudományos közléseknél nem tudja megjelentetni a történeteknek azt az „ízét”, amitől még olvasmányosabb, izgalmasabb lesz a sztori. A bomie.hu oldalán azonban ezt meg lehet csinálni – véli Kis József, aka Dudujka Pál, aki gyakran jelentet meg a Borsod-Miskolczi est oldalán még publikálatlan történeteket, sőt, több tanulmány született a cikkekben közölt kutatások mentén.

Kép
Fotó: Mocsári László

A beszélgetést színesítette Fandl Ferenc színművész produkciója, aki tizenkettő plusz egy bomie-s bejegyzést olvasott fel: Herman Ottó párbajától a miskolci kuplerájok belvárosból történő kitelepítéséig számos érdekes múltbeli történés tárult fel a hallgatóság előtt. Ezek közt elrejtettek egy „fake newst” is, így trenírozva a közönség fülét az álhírekre.  
 

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.