Ugrás a tartalomra

Új programmal jelentkezik a MÜHA

Létrehozva
A Miskolci Vokál Napokat június utolsó péntekén és szombatján rendezik meg a sokak által kedvelt MÜHA Csengey kertben.
Kép
A Cotton Club Singers

Nívós zenei fesztiválnak ígérkezik az első ízben megrendezendő Miskolci Vokál Napok június 28-án és 29-én. A fesztivál két napja során profi és amatőr zenészekkel is találkozhatnak majd a kertbe látogatók. Az első napot a Violina - női zenetanárokból álló énekegyüttes - nyitja meg. Ezt követi a több mint négy évtizede működő, gospeleket és spirituálékat is magas színvonalon megszólaltató Regős Vokál.

Az est sztárvendégeként a Four Fatherst hallhatjuk: az énekegyüttes a capella, azaz hangszeres kíséret nélkül énekel majd. Repertoárjukban a ’20-as, ’30-as évek amerikai zenéje, világslágerek és spirituálék szerepelnek, de előszeretettel dolgoznak fel magyar slágereket is. A szombati nap is szuper programmal kecsegtet. Az estét 6 órakor a miskolci Lévay József Református Gimnázium énekegyüttese, a Lévay Vokál indítja, melynek tagjai egyébként az intézmény nagykórusában is énekelnek.

Őket az AdHoc Vokál követi, tagjaik kamaraéneklést kedvelő fiatal felnőttek, akik elhatározták, hogy együtt maradnak, és a könnyedebb, de igényes vokáléneklés műfaját választották. A szombati nap sem maradhat sztárfellépő nélkül, így este 8 órától a Cotton Club Singers lép a MÜHA Csengey kert világot jelentő deszkáira. A '90-es évek közepén alakult együttes a kis mulatóktól eljutott egészen a legnagyobb tv-show-kig. Ma is számos budapesti és vidéki helyszínen koncerteznek, állandó felkéréseket kapnak különböző fesztiválokra.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.