Ugrás a tartalomra

Turisztikai szakemberek ismerkedtek az új Képtár kiállításaival

Létrehozva
Az „Értéket adunk” című tanulmányút sorozat résztvevői korábban a Régészeti Látványraktárt és a Szeleta Látogatóközpontot is értő „túravezetés” mellett tekinthették tekintették.

Kép
Fotók: Osztie Tibor


A Herman Ottó Múzeum új Képtárának tárlatait tekintették meg a résztvevők a MIDMAR Kft. és a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület tanulmányút sorozatának csütörtöki állomásán. Az „Értéket adunk” című programhoz ezúttal is turisztikai szakemberek csatlakoztak, több mint harmincan

Tóth-Bodnár Krisztina, a MIDMAR Kft ügyvezetője az eseményt megelőzően emlékeztetett, fontos számukra, hogy a munkatársaikkal rendszeresen megmutassák a turisztikai szakma képviselőinek azt, hogy a különböző szolgáltatók milyen újdonságokkal, attrakciókkal várják a városba érkező turistákat. Hasonló program keretein belül látogatták meg korábban a szintén a Herman Ottó Múzeumhoz tartozó, januárban nyit ott Régészeti Látványraktárt vagy a Szeleta Látogatóközpontot is.

Kép
Tóth-Bodnár Krisztina és Szendrey Mihály

Minderre azért van szükség – tette hozzá Szendrey Mihály, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke – hogy a különböző turisztikai szolgáltatók még hatékonyabban tudjanak együtt dolgozni, tovább tudják adni vendégeik számára a városban található attrakciókat. „Úgy gondoljuk, erről mindenki csak akkor tud igazán hitelesen, meggyőzően beszélni, ha ezeket az attrakciókat, újdonságokat személyesen is megismerte” – emelte ki.

Bay Judit, a Herman Ottó Múzeum kommunikációs és marketing projektvezetője örömét fejezte ki, hogy a tanulmányút résztvevői másodszor jártak az intézményben. „Nagyon fontos év számunkra az idei, hiszen ebben az évben ünnepeljük fennállásunk 125. évfordulóját és májusban az Év múzeuma 2024 díjat is elnyertük, ami azt gondolom, hogy az intézmény munkatársai áldozatos munkájának eredménye. Ők ugyanis évek óta azért dolgoznak, ez a minél kedveltebb helye legyen nemcsak a miskolciaknak, hanem a városba látogatók számára is” – tette hozzá.

Kép

A résztvevők ezt követően a közelmúltban átadott Képtár két új tárlatát a „Titkos és a publikus”, valamint a „Miskolc anno” kiállításokat tekinthették meg a múzeum munkatársainak kíséretében.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.