Ugrás a tartalomra

A perecesi bányásznapra hangolódtak

Létrehozva
Bányászpikniken készülődött lelkileg a helyi Bányász Kulturális Egyesület a szeptember 7-ei, 74. bányásznapra.
Kép
A Bányászpikniken Perecesen / Fotók: Mocsári László

A Perecesi Közösségi Házban találkozott augusztus 29-én, csütörtökön délután tisztújító küldöttgyűlésen a Bányász Kulturális Egyesület, ahol Berencsi Miklóst választották meg a szervezet elnökének. A kötelezettségek után pedig piknik jelleggel kötetlen beszélgetés és közös eszem-iszom keretében folytatódott az együttlét, mintegy ráhangolódva a szeptember 7-én, szombaton, 14 órától tartandó perecesi bányásznapi megemlékezésre és koszorúzásra. Az eseményen Bazin Levente, a térség önkormányzati képviselője és a Miskolc Televízió stábja is jelen volt. 

- Szeptember első szombatján Perecesen mindig bányásznapot szerveznek, amit általában megelőz a Bányászpiknik nevű rendezvény. Utóbbi célja, hogy fogadással és beszélgetéssel hangolódjunk a városrész jelentős hagyományőrző rendezvényére – nyilatkozta televíziós stábunknak Bazin Levente, a térség önkormányzati képviselője.

- A piknikre általában a Perecesen élők jönnek el, illetve olyanok, akik régen a bányában dolgoztak, vagy valamilyen módon kötődnek a bányásztelephez. Felidézik a múltat és átadják emlékeiket a fiatalabb generáció képviselőinek – fűzte hozzá. 

Kép
Bazin Levente nyilatkozik a Miskolc Televíziónak

Elmondta, hogy a bányásznap 14 órakor megemlékezéssel kezdődik, délután fél háromtól a Kis Bányász szobornál, a Szén utca 11. szám alatt pedig koszorúzást tartanak. Ezt követően 15 órától indul a kulturális és zenei program a Tárna téri szabadtéri színpadon. A Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar játéka kezdi meg a műsorszámokat, de Perecesre érkeznek a Miskolci Nemzeti Színház színművészei, 18 órától fellép Miskolci Elvis, 19 órától pedig az Áll-a-tok zenekar is.  

Kép
A 74. perecesi bányásznap és koszorúzás programja

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.