Ugrás a tartalomra

A Miskolci Egyetemre is megérkezik a CineFest

Létrehozva
A Miskolci Egyetem és az idén 20. jubileumát ünneplő CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál különleges eseménysorozattal készül szeptember 7-14. között. A CineVersity elnevezésű ingyenes programsorozat helyszíne a Csengey-kert, ahol a koncertekkel, filmvetítésekkel és izgalmas előadásokkal várják az érdeklődőket.

A Miskolci Egyetem elkötelezett abban, hogy részt vegyen a kultúra, a művészet támogatásában. A CineFest-en 15 éve van jelen. Az együttműködés idén szintet lépett, mert míg tavaly csak két hétvégén volt a Miskolci Egyetemnek programja a filmfesztiválon, most a rendezvény egész hetét végigkísérik a CineVersity eseményei.

A CineVersity szeptember 7-én veszi kezdetét az Anna and the Barbies zenekar Álmatlan című koncert és dokumentumfilmjének vetítésével, amely a zenekar 2016-os, Fővárosi Nagycirkuszban tartott lemezbemutatóját örökíti meg. A mozgóképben rögzített koncertélményt az Anna and the Barbies élőben is elhozza a CineVersity színpadára.

Szeptember 8-án, a Banff Hegyifilm Fesztivál legjobb alkotásaiból válogatott CineFest Adventure várja a kalandfilmek szerelmeseit. Ezt követően szeptember 9-én és 10-én a Balázs Béla-díjas rendező, Hajdu Szabolcs filmtrilógiájának korábbi darabjai, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap kerülnek vetítésre, előkészítve a terepet a trilógia zárófilmjének, az Egy százalék indiánnak, amelyet a 20.CineFesten mutatnak be.

A Miskolci Egyetem kulturális antropológiai képzéséhez illik A legbelsőbb Ázsia – Magyarok nyomában Mongolországban című dokumentumfilm bemutatója. Füredi Zoltán kulturális antropológus, mongolista személyes hangvételű road-movie-ját szeptember 11-én láthatja a közönség.

Szeptember 13-án a film és a zene különleges összhangja elevenedik meg, amikor a romantikus fekete komédia, a Liza, a rókatündér vetítése után a film zeneszerzője, Tövisházi Ambrus és zenekara, az Erik Sumo ad koncertet.

A programsorozat utolsó napján, szeptember 14-én Tímár Péter ikonikus alkotását, a Csinibaba című filmet vetítik. Ezt követően a Miskolci Egyetem idén induló könnyűzenei képzésének helyet adó Póka Egon Művészeti Akadémia oktatóiból álló zenekar a CineVersity-re készült Legendás filmzenék programjával áll a színpadra Hegyi Györggyel, az egykori Emil.RuleZ! zenekar alapító tagjával, a zenekar több slágerének szövegírójával.

Zenészlegendákkal beszélget az egyetem rektora

Szeptember 11-én, a Művészetek Háza Uránia-termében különleges programra várják az érdeklődőket. A Bacsó Péter által rendezett 1968-as Fejlövés című film vetítése után a főszereplőkkel, Kovács Kati, Kossuth-díjas előadóművésszel és Horváth Charlie Liszt Ferenc-díjas énekessel Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora beszélget.

A CineFest „Otthonunk Miskolc” programjában szeptember 8-án a Művészetek Háza Béke termében mutatják be A selmeci szellem című dokumentumfilmet, amely a legendás selmecbányai akadémia történetét, valamint az ott létrejött diákhagyományokat mutatja be, kifejezetten a ma is élő tradíció lényegére fókuszálva. Zalai Szilveszter rendező filmjében azt a köteléket próbálja bemutatni, amely a selmecbányai kötődésű felsőoktatási intézményekben, Miskolcon és Sopronban kovácsolódó közösségeket összetartja.

Film, média, tudomány

A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál eseményeihez kötődve a miskolci Egyetemvárosban rendezik meg a MÉDIATUDATOSSÁG 2.0 konferenciát szeptember 10-én. A napjaink digitális világával kapcsolatos kutatásokat, elemzéseket bemutató tanácskozás szervezői a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Miskolci Egyetem és a CINEMIS Nonprofit Kft., társszervezői a Moholy Nagy Művészeti Egyetem, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete és a Nemzeti Filmiroda.

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.