Ugrás a tartalomra

Színészportrék színesben – kiállítás nyílt a Színészmúzeumban

Létrehozva
A Színészmúzeumban megnyílt tárlat a huszadik Cinefest „nulladik” eseménye volt, néhány órával később a megnyitóval hivatalosan is megkezdődött a filmfesztivál.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Premier Plan – Színészportrék a filmszalag másik oldaláról. Ez a címe annak a kiállításnak, ami pénteken délután nyílt meg Paraszkay György munkáiból a Színészmúzeum pincéjében, vagyis a Veres Attila-kiállítótérben. Az eseményen Muszatics Péter, a CineClassic kurátora köszöntötte a megjelenteket, aki úgy fogalmazott, az ott látható felvételek olyan pillanatokat ragadnak meg, melyek csodaszámba mennek. Örömét fejezte ki, hogy ezzel a kiállítással indul az idei Cinefest, ahol kilenc nap alatt több mint negyven filmpremier lesz látható.

Ezt követően Mikita Gábor színháztörténész nyitotta meg a tárlatot, aki rövid előadást tartott a színházi fotók fejlődéséről a fotózás kezdeteitől egészen napjainkig.

– Sokáig nagy divat volt a fekete-fehér színházi fotó, még a technológia fejlődése ellenére is, amivel én nem értek egyet. Egy szük arckép esetén valóban nagyon ütős tud lenni egy fekete-fehér kép, de egy színházi előadáson a színdramaturgia olyan jelentős, hogyha azt az ember kihagyja, akkor az csonkítja a kép jelentését is. Nem véletlen, hogy Paraszkay György fotói is színesek. Ha eljönnek ide, a Színészmúzeumba és megnézik a tárlatot, önök is látni fogják, ezek a képek elvesztenék mondanivalójukat, jelentésüket a színek nélkül – hangsúlyozta.

A kiállítás október 27-éig tekinthető meg a Színészmúzeum nyitvatartási idejében.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.