Ugrás a tartalomra

Legyen ez a te napod! – kortárs keresztény könnyűzenei családi nap Görömbölyön

Létrehozva
Színes, színvonalas, kortárs keresztény könnyűzenei és lelki programok, tanúságtételek, valamint művészeti előadások, kiállítás és táncház várja az érdeklődőket szombaton a Görömbölyi Görögkatolikus Templomban, a Görömbölyi Szabadtéri Színpadon illetve a Művelődési Házban.

A szervezők tájékoztatása szerint, a közösségépítő családi nap eseményeit változatos kísérőprogramok teszik még színesebbé, köztük mese, bibliaismereti előadás és kvízjátékok gazdagítják a kicsik és nagyobbak napját. A dicsőítő napra olyan országosan is ismert díszvendégeket hívtak, mint például Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, gyermekmentő, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, a Miskolcon oly sokszor koncertező Gryllus Dániel kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, avagy a nívódíjas szerkesztő-riporter és műsorvezető, Kardos Katalin.

Az egésznapos programok reggel 9 órakor Ökumenikus istentisztelettel kezdődnek az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Templomban, majd sűrűn sorakozva jönnek a különböző programok, egészen délután 17 óráig. Ahogyan az a mellékelt plakáton vagy az esemény internetes oldalán látható.

(Borítókép: Juhász Ákos fotója)

Kép

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.