Ugrás a tartalomra

Elhunyt Maggie Smith

Létrehozva
Életének 89. évében elhunyt Maggie Smith, kétszeres Oscar-díjas brit színésznő, a Harry Potter filmek McGalagony professzora.
Kép
Maggie Smith / Fotó: Harry Potter Facebook-oldal

Maggie Smith több mint hét évtizedes karriert futott be a filmvásznon és a színpadon, Nagy-Britannia egyik legismertebb és legnépszerűbb színésznőjeként tartják számon. A színésznő halálának hírét családja közölte a BBC-vel. Fiai, Toby Stephens és Chris Larkin közleménye szerint péntek reggel halt meg a kórházban - írja az Index. 

Dame Margaret Natalie Smith 1934. december 28-án született Angliában. Apja patológus, anyja titkárnő volt. Karrierjét az Oxford Playhouse-ban kezdte 1952-ben, később pedig a Broadwayen is játszott. Judi Dench mellett az egyik legjelentősebb brit színpadi előadóvá nőtte ki magát, a Londoni Nemzeti Színház és a Royal Shakespeare Company tagja volt. A színésznő több mint hatvan filmben és hetven színdarabban szerepelt élete során. 1990-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte, azóta viselhette a Dame címet - számolt be a portál. 

A színház mellett a vásznon is elsöprő sikereket aratott. Kétszer is elnyerte az Oscar-díjat, először a legjobb női főszereplőnek járó szobrot vihette haza az 1970-ben bemutatott "Miss Jean Brodie virágzása" című filmben bemutatott alakításáért, másodszor pedig a legjobb női mellékszereplőnek választották az 1979-es "Kaliforniai lakosztály"-ban nyújtott teljesítményéért. Smith élete során háromszor nyerte el a a Golden Globe-díjat, ötször a BAFTA-díjat, négyszer az Emmyt és egyszer a Tony-díjat, ezáltal azon kevesek egyike, aki megkapta a színészi hármas koronát, amelyhez az Oscar-, az Emmy- és a Tony-díj elnyerése szükséges - sorolták. 

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.