Ugrás a tartalomra

János napi borszentelést tartanak

Létrehozva
Az István Nádor Borlovagrend idén is megrendezi a már hagyományosnak számító János napi borszentelést.
Kép
Fotó: Mocsári László

A lovagrend idei utolsó rendezvénye december 27-én, pénteken 18 órakor lesz, ekkor kezdődik a szentmise, majd utána következik a János napi borszentelés a miskolci Minorita templomban.

Czupper András nagymester arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a megszentelt borokra rákerül a Santo Vino matrica.

 

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.