Ugrás a tartalomra

Újabb kétszázötven mű érhető el ingyen a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Létrehozva
A nemzeti könyvtár közleménye szerint a január 1-jétől hozzáférhető gyűjteményrész a kultúra és a tudomány terén tevékenykedett, 1954-ben elhunyt szerzők életművéből merít, olyanokéból, mint Herczeg Ferenc, Nagy Lajos, Robert Capa, Gerevich Tibor, Huszti József, Papp Viktor és Rapaics Raymund.
Kép
KI ne ismerné Robert Capa: A milicista halála című fotóját, amelyet Espejo közelében, a córdobai fronton készített Spanyolországban, 1936. szeptember elején.

Mint írták, Herczeg Ferenc (1863-1954) a két világháború közötti időszak egyik legnépszerűbb magyar írója, akinek Az élet kapuja című regényét háromszor is jelölték irodalmi Nobel-díjra. Drámái és regényei a magyar és nemzetközi színpadokon is maradandók.
Nagy Lajos (1883-1954) a szatirikus próza mestere, a Nyugat főmunkatársa és többszörös Baumgarten-díjas író, aki novelláival vált igazán ismertté.

Robert Capa (1913-1954), a világhírű magyar-amerikai fotográfus és haditudósító, a 20. század egyik legjelentősebb dokumentaristája. Fényképei máig a háborús fotográfia ikonikus alkotásai.

Gerevich Tibor (1882-1954) a művészettörténet és kultúrpolitika kiemelkedő alakja, akadémikus, akinek munkássága a magyar és nemzetközi műemlékvédelem területén is meghatározó volt.

Huszti József (1887-1954) a klasszika-filológia és a magyar humanizmus jeles kutatója, aki többek között Janus Pannonius munkásságának tanulmányozásával ért el kiemelkedő eredményeket.

Papp Viktor (1881-1954) zenekritikus, zenetörténész és irodalmár aktívan részt vett a zenei kultúra népszerűsítésében, Rapaics Raymund (1885-1954) pedig a magyar növényföldrajz és történeti botanika úttörője, akadémikus, akinek művei a magyar Alföld ősi növényvilágát mutatják be részletesen - sorolták a közleményben.

Emlékeztettek arra, hogy a szerzői jogi védelem Magyarországon a szerző halálát követő hetven évig érvényes. Ezen időszak lejárta után a művek közkinccsé válnak, azaz szabadon másolhatók, terjeszthetők és feldolgozhatók.

Felidézték, hogy a MEK Magyarország legrégibb, immár három évtizedes múltra visszatekintő elektronikus könyvtára, amely a magyar írásbeliség kiemelkedő értékeit hordozza.
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (NMKK OSZK) által működtetett szolgáltatás ezzel is hozzájárul a nemzeti örökség ápolásához és megőrzéséhez, valamint elérhetőségük biztosításához a jelen és a jövő olvasói számára - írták.

A MEK 2024-ben közel húszmilliós látogatottságot ért el. Az MNMKK OSZK további digitális tartalomszolgáltatásai összesen mintegy tízmillió látogatót vonzottak.
A nemzeti könyvtár digitalizáló központjának teljesítménye továbbra is stabilan az európai élvonalban van több mint 14 millió levilágított oldallal - hangsúlyozták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.
Képgaléria
Kézműves ünnep a Miskolci Galériában
Élővé teszik a népművészetet – zárult a régiós tárlat
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Családi programmal zárult a XVIII. Élő Népművészet – Országos Népművészeti Kiállítás 2026 című pályázat Észak-Magyarország és Felvidék régió kiállítás szombaton a Miskolci Galériában.