Ugrás a tartalomra

Koncerttel ünnepelték a Magyar Kultúra Napját és emlékeztek meg Miskolc korábbi polgármesteréről Kriza Ákosról

Létrehozva
"Magyarországnak fényes világa..." című műsorával lépett fel Sebestyén Márta, Andrejszki Judit és ifj. Serényi Béla a Miskolci Akadémiai Bizottság épületében szombaton.
Kép
Megemlékeztek a Magyar Kultúra Napjáról és Kriza Ákosról Miskolc korábbi polgármesteréről. Fotó: Mocsári László

A koncertet, amelyet Rápóti-Fekete Mónika, a Magyar Közösségek Szövetségének elnöke szervezett, lélekemelőnek szánták a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A Miskolci Akadémiai Bizottság dísztermében január 18-án, szombaton délután négytől megtartott eseményen Sebestyén Márta a magyar népzenei, Andrejszki Judit pedig a magyar régizenei örökségünket mutatta be a közönségnek.

Kép

A műsorukban felcsendülő dalok és zenék évszázadokon és népeken ívelnek át, az írott források és a szájhagyomány gazdag tárházából merítkezve. Tekerőn, tárogatón és furulyán ifjabb Szerényi Béla működött közre. 

Kép

A rendezvényen - ahogyan azt előre meghirdették - megemlékeztek Kriza Ákosról is, Miskolc néhai polgármesteréről. A megemlékezést Vukics Ferenc alezredes, a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója, a Szilaj Csikó a társadalmi önszerveződés lapjának főmunkatársa tartotta.

Preview Image
Kattintásra galéria nyílik!

 

 

 

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.