Ugrás a tartalomra

Meghalt Návai Anikó újságíró-műsorvezető

Létrehozva
Hetvenhat éves korában elhunyt Návai Anikó, aki számos hollywoodi sztárral készített interjút a pályafutása során.
Kép
Elhunyt Návai Anikó. Fotó: budapesteskornyeke.hu

Návai Anikó Szegeden született, 1973-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ezt követően, 1973-ban kezdett el dolgozni szerkesztőként a Magyar Rádióban. Nyolc évvel később, 1981-ben a férjével, Skorka Györggyel az USA-ba költözött, először Miamiben, majd New Yorkban telepedtek le. Návai az egyetlen magyar tagja volt 23 éven keresztül, 2000-től kezdve Golden Globe-díjakat odaítélő Hollywood Foreign Press Associationnek - foglalta össze a 24.hu a Blikk híradása alapján. 

2012 és 2016 között a Magyar Televízióban Szeretettel Hollywoodból címmel vezetett műsort. 2016 és 2017 között a TV2 műsorvezetője volt, majd ezután az AMC-nél dolgozott. 2019-ben könyve jelent meg Andy Vajnáról (Mr. Hollywood, Mr. Hungary). Rendszeresen publikált a Nők Lapjában - írta a 24.hu. Az nlc.hu információi szerint Návainak egy évvel ezelőtt súlyos agyvérzése volt. 

 

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.