Ugrás a tartalomra

Névadójára, Szabó Lőrincre emlékezett az Idegennyelvi Könyvtár is

Létrehozva
Rövid műsorral és koszorúzással emlékeztek Szabó Lőrincre szerda délelőtt a róla elnevezett miskolci könyvtárban.

Preview Image
Megemlékezés a Szabó Lőrinc könyvtárban – Juhász Ákos képgalériája

Szabó Lőrinc 1900. március 31-én született Miskolcon. A költő és műfordító Miskolc kultúrtörténetének fontos szereplője, ennek megfelelően pedig több módon őrzi emlékét a város. A könyvtár udvarán található szobor előtt a hagyományokhoz híven ezúttal is a Szabó Lőrinc Általános Iskola diákjai adták elő műsorukat (az oktatási intézményben egyébként műsorral emlékeztek reggel kilenctől a költőre)

Ezt követően a város nevében Matiscsák Éva alpolgármester és Kavecsánszki Erzsébet önkormányzati képviselő, a könyvtár nevében Varga Gábor igazgató, Tumikné Csurák Ágnes osztályvezető, az oktatási intézmény nevében pedig a diákok helyezték el koszorút a költő mellszobránál.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.