Ugrás a tartalomra

Hogyan tud élni nélküle?

Létrehozva
Miskolc után új kihívások következtek Nagy Nándor zeneszerző életében. A Hogyan tudnék élni nélküled színpadi változatának szuperprodukciójában vesz részt, erről is beszélgettünk.
Kép
nagy-nandor.jpg

– Az elmúlt néhány hónapban teljesen felfordult az életem, jó értelemben – kezdte Nagy Nándor a beszélgetést. – Októberben érkezett egy telefonhívás Kecskemétről. Ebben az évadban játszották ott azt a darabot, ami Miskolcon Négyszögletű kerek erdő címmel ment és én szereztem hozzá a zenét, ezért volt ismeretségem a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A Járai Mátéval készülő darabhoz pedig októberben zongoristát kerestek, úgy hívtak fel engem. Járai Máté egyébként Törőcsik Mari unokája, a Marimama című darab a színművész életéről szól, a családi történeteiből állt össze egy dramaturg segítségével. 

Hozzá a zenéket Selmeczi György írta még annak idején – ezek között voltak régebbi dalok is, amelyeket még a nyolcvanas években komponált Törőcsik Marinak, például az Ez csak színjátékot és a Nicsevót. Most a dalokat a lemezről válogatták hozzá. Kottájuk azonban nem volt, úgyhogy leültem, és CD-ről leírtam az egész anyagot, hogy tudjunk vele dolgozni. Tíz szám, egy több mint másfél órás előadás, és végül egy csodálatos produkció született. Először Pesten volt egy előbemutató, aztán Kecskeméten a premier, és elképesztő sikere lett – árulta el a zeneszerző.

Titkok övezik

A kecskeméti munka során ismerte meg közelebbről Nagy Nándort az ottani csapat, és ennek köszönhetően hívták később az Erkel Színházba is. 

– Ott egy nagyszabású produkció próbáihoz kellett zongorista, aki rendezői instrukciók alapján úgynevezett underscore-okat, vagyis színpadi kísérőzenét improvizál. Ez számomra nagyon izgalmas feladat volt. Amit a próbákon játszottam, azt később hangszerelték, valamint egy kolléga is írt bele underscore-t, és így közösen alakítottuk ki a zenei szövetet. Emellett élő zenekar is van az előadásban, tehát egy komoly apparátus dolgozik rajta. Már önmagában az is hatalmas élmény, hogy egy ilyen nívós helyen lehetek jelen – nyilatkozta, s bár nagyon komolyan veszi a titoktartást, annyit elárulhatott, hogy a Hogyan tudnék élni nélküled színpadi adaptációjában vesz részt, amit az Erkel Színházban mutatnak be február 13-án, pénteken.

A Hogyan tudnék élni nélküled? című film óriási közönségsikert aratott a mozikban a Demjén Ferenc slágerekre épülő, romantikus történetével, és gyorsan az egyik legsikeresebb magyar film lett. Ez a népszerűség, illetve az alkotás zenei ereje erős igényt generált arra, hogy a történetet ne csak vásznon láthassa a közönség, hanem élő zenével és színpadi jelenléttel is átélhesse. A film érzelmi világa, a számokat összekötő történetszál és a már ismert dalok mind alkalmasak voltak arra, hogy egy színházi musical formájába átültetve új élményt nyújtsanak a közönségnek.

Nagy Nándor beszélt arról is, hogy nagyon jó érzés neki országosan ismert színészek és énekesek között dolgozni. 

– Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehetek ennek a produkciónak – mondta, majd hozzátette, úgy érzi magát, mintha a magyar Broadway-en lenne.

Több produkcióban

Nagy Nándor nagyon sokat utazik mostanában, hiszen több városban is vannak érdekeltségei. 

– Folyamatosan ingázom Budapest, Kecskemét és Miskolc között. Van, hogy reggel tízre megyek Pestre próbálni, este meg már Kecskeméten játszom. Mozgalmas, sűrű időszak, és most már látom, hogy két nagy projektet párhuzamosan vinni embert próbáló feladat. Mindenhol elvárások vannak, mindenhol jelen kell lenni fejben és lélekben is – összegzett.

Kecskeméten nemcsak a Marimamában zongorázik, hanem egy másik darabnak is ő a zenei vezetője, a Hamupipőkének.

– Az Erkelben pedig az egyik produkció után már kezdjük is a következőt. Alig fejezzük be a Hogyan tudnék élni nélküledet, már indul a másik próbaidőszak a Rebeccával. Ez szakmailag fantasztikus, de fizikailag és mentálisan is komoly kihívás – mondta a zeneszerző.

Saját együttes

Emellett a tanulást sem hagyta abba. 

– Miskolcon, a Bartókban szimfonikus zenekar- és kórusvezetést és jazz zongorát is tanultam. Debrecenben pedig fúvószenekari karnagyképzésre járok jelenleg. Fontos nekem, hogy képezzem magam, hogy ne csak rutinból dolgozzak, hanem mindig fejlődjek. Most tehát egy átmeneti, intenzív, néha kimerítő, de nagyon inspiráló időszakban vagyok. Új közeg, új kihívások, új emberek. Egyre tudatosabban osztom be az energiáimat. És bár fáradt vagyok, közben hálás is, mert olyan munkákban vehetek részt, amelyek szakmailag és emberileg is rengeteget adnak – mondta Nagy Nándor, akivel olykor Miskolcon is lehet találkozni. 

– Nemrégiben alapítottuk meg a Swing Project zenekart. Alapvetően a Jazz zene elmeit ötvözzük a poppal. Angolul, franciául és kínaiul énekelünk. A zenekar tagjai Kántor Boglárka, Balla Miklós, Szeghő Zsolt, Kacsenyák Gábor és jómagam. Folyamatosak a felkérések a zenekar életében – mondta el a zeneszerző, aki elárulta, legközelebb a Miskolci Egyetemen játszanak a Quintessence Pálinka- és Párlatverseny díjátadóján február 14-én.
 

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.