A Vasgyár elhagyott épületei között titkok és régi események rejtőznek. Auróra, egy egyetemista lány, elhatározza, hogy feltárja ezeket, ám ahogy egyre mélyebbre ás, a valóság és képzelet összemosódik, a tét pedig egyre nagyobb lesz. Végül ráébred, hogy egyedül kell szembenéznie a múlt sötét erőivel. Zemlényi Attila és Kabai Lóránt, vagy ahogyan a művész leírta a nevét, kabai lóránt drámája miskolci történet, amely a város múltját és sorsát vizsgálja, fiktív és valós elemekkel.
Fandl Ferenc, a darab rendezője úgy látja, hogy konkrét érdeklődés van a város részéről a darab iránt. – A miskolciak szeretik ezt az előadást. Bennem vannak is további tervek ezzel az anyaggal kapcsolatban, tehát inkább a történettel, mint az előadással. Nem kaptam olyan visszajelzést a színház részéről, hogy a március 13-ai előadás lett volna az utolsó alkalom, és nincs is hivatalos bontási engedély rá, ami szükséges lenne ahhoz, hogy a továbbiakban ne játsszuk. Közben gondolkodunk Zemlényi Attilával azon is, hogy más irányba vigyük tovább. Elképzelhető például, hogy új helyszínen jelenjen meg, akár egy plusz funkcióval. Látok benne lehetőséget arra, hogy egyfajta közös platform legyen a város és a színház között, például diákoknak szóló beavató foglalkozásokkal. A vasgyár területe különösen izgalmas ebből a szempontból, hiszen már játszottuk ott egyszer, és most, hogy a város megszerezte, adná magát, hogy kulturális térként is működjön. Ebben a színház is részt vehetne – mondta.
Fontos tudáselem
Fandl Ferenc kifejezetten indokoltnak érzi, hogy a Vasgyári eklógák a következő évadban is műsoron legyen.
– Ez a darab és az előadás is kapcsolódik a városi ismeretekhez, sőt, bizonyos helyeken érettségi tételként is megjelenik. Éppen ezért lenne értelme tovább játszani, vagy más formában eljuttatni a közönséghez. Amikor arról beszélek, hogy például iskolai programként is működhetne, akkor ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül teljes díszlettel és teljes szereposztással adnánk elő, hanem egy letisztultabb, oktatási jellegű változatban, ahol megtartanánk a vetítéseket és a zenei anyagokat, aztán ezt az egészet magyarázatokkal egészítjük ki. Így jobban érthetővé válik a diákok számára, miről is szól, és miért fontos. A vasgyár története annyira meghatározó része a város múltjának, hogy szinte elengedhetetlen ismerni – nyilatkozta, majd beszélt arról, hogy miért szcenírozott felolvasó-színházi műfajban álmodta ezt színpadra. – A jelenlegi forma kapcsán tudatos döntést hoztam, hiszen a pályázat, amire készült, eleve felolvasó-színházi keretet írt elő. Részt vettünk vele a debreceni Deszka Fesztiválon, ahol a szakmai zsűri kifejezetten kiemelte, hogy ez a forma erősíti a szöveget. Nem is igazán hagyományos felolvasó-színházként tekintettek rá, hanem egy új, izgalmas színházi nyelvként. Ez megerősített abban, hogy nem feltétlenül kell „teljes” előadássá alakítani, mert így működik igazán. Ráadásul az idő és a munkaigény is hatalmas lenne egy teljes átdolgozáshoz, miközben ebben a formában már most teljes értékűnek érzem és nem csak én érzem ezt így – mondta a rendező.
Másnak ilyen nincs
A témában a szöveg egyik szerzője, Zemlényi Attila elmondta, szerinte egy város nem szabadulhat meg az árnyékától és a múltjától sem.
– Erről szól az eklógák. Ezerféle módja van a szembenézésnek és a túlélésnek, de ez nem tűnik el. Akkor is létezik, ha játsszuk, és akkor is, ha nem. Miskolciak írták, miskolciak játsszák, és miskolciakról szól. Szerintem bárki megérti, nem kell hozzá miskolcinak lenni. Egy New York-i is megértheti, hogy volt egy acélváros, amit a szocialista nagyipar hatalmasra duzzasztott, amihez lett például egy Avas. Aztán ez az egész megbicsaklott, és a rendszerváltás után tízezrek veszítették el a munkájukat. Már nem nagyipari város, és felmerül a kérdés: akkor micsoda? Kik vagyunk mi? A debreceniek is értették, sőt azt kérdezték, miért nincs nekik is egy ilyen darabjuk. Amikor Kabai Lóránttal megírtuk, ez alapvetően egy játék volt, egy stílusgyakorlat, válaszolgattunk egymásnak egymás szórakoztatására, és ebből kezdett organikusan magától működni a történet. Nem akartunk drámát írni. De ez a mű velünk marad, mert a miénk. Ha már nem játsszák majd a színházban, hiszem, hogy előbb-utóbb újra előkerül. Ez a mi történetünk, a mi identitásválságunk, a mi múltunk, és a mi illúziónk, amely már nem igaz – magyarázta, majd beszélt a formájáról is. – Nem minden része hexameter, de a kiindulópont egy mítoszteremtő és mítoszromboló gesztus volt egyben. Ott használjuk, ahol pásztorok jelennek meg, de egyébként sokféle nyelv keveredik a szövegben: borsodi szleng és lovári is. A kiindulópont abból jött, hogy Radnóti a legborzasztóbb körülmények között is a legnemesebb formát használta. Mi is valami hasonlót tettünk: a legnagyobb romok és enyészet közé emeltük be ezt a formát – mondta.
