Kultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar újévi hangversenye
Szombaton rendezik meg a Miskolci Nemzeti Színház nagyszínpadán a zenekar immár hagyományos újévköszöntő előadásait.
Vízkereszt napja van, ideje elbúcsúzni a karácsonyfától
A keresztény hagyomány szerint ezen a napon öltöztették le a karácsonyra feldíszített fenyőfát, mintegy jelezve a karácsonyi ünnepkör végét. Az időpont csak ajánlott, nem kötelező.
Azok a rockzenészek - Fotókiállítás nyílik az Ifiházban
A nyolcvan fotóból álló tárlatot január 10-én délután nyitják meg az Ifiházban.
Meghalt Morcsányi Géza, a Magvető egykori igazgatója, a Testről és lélekről főszereplője
A műfordító, szerkesztő és dramaturg augusztusban ünnepelte hetvenedik születésnapját - írja a HVG.
Több mint félmillió forint gyűlt össze a Miskolci Fotóklub jótékonysági fotózásán a színház javára
A Miskolci Fotóklub Fotózás a színházért címmel jótékonysági fotózást szervezett, melynek teljes bevételét a Miskolci Nemzeti Színház javára ajánlották fel.
Meghalt Szecsanov Martin
Ötvenöt éves korában meghalt Szecsanov Martin fotós, festőművész, zenész és galerista – közölte a család az MTI-vel.
A kétszáz éve született Petőfire emlékezett a Velünk a Város frakció
A bicentenárium alkalmából Veres Pál polgármester és a Velünk a Város képviselőcsoportjának tagjai a költő János vitéz című művének részletét adták elő.
Egymillió forintot gyűjtött a Népkerti Vígadó a színház javára
Jótékonysági vacsoraestet szervezett a Népkerti Vigadó és Söröző, melynek bevételét a Miskolci Nemzeti Színház számára ajánlották fel.
Elment a futball brazil királya
Az évek óta vastagbélrákkal betegeskedő Pelé december 29-én, 82 éves korában meghalt. Halálhíre megrázta a futball szerelmeseit az egész világon.
Áldást a borra!
Megtartotta János napi boráldását a Miskolczi Pincék Asztaltársasága, a Miskolciak Az Avasért Alapítvány és az Avasi Borút Egyesület szerda délután.
Szokatlan karácsonyi hagyományok
Böjt, virágzó karácsonyfa, rímfaragó verseny. A karácsonyt a világ minden táján izgatottan várják az emberek, de minden kultúrában más módon ünneplik meg. Az ünnephez kapcsolódó szokatlan vagy akár ijesztő szokásoknak járt utána a The Travel nyomán az atv.hu.
Egyszülős családok kaptak karácsonyi ajándékot Miskolcon
Gyerekeiket egyedül nevelő szülők kaptak ajándékot kedden a Miskolci Nemzeti Színházban.
Miskolc büszke Kabdebó Lórántra
Posztumusz Örökös Tagsággal tüntette ki Kabdebó Lóránt professzor emeritust, Miskolc város díszpolgárát a Magyar Írószövetség elnöksége - tette közzé Veres Pál polgármester Facebook profiljában.
A békesség és szeretet szimbóluma egy békétlen világban
Karácsonyra készülünk újra, de egészen más hangulatban, mint ahogyan az előzőekre készültünk, mert körülöttünk nincs béke. Egy lelkésszel és egy néprajzkutatóval beszélgettünk a jelen és a régmúlt karácsonyokról.
Adventi termelői nap az Erzsébet téren
A karácsony jegyében telt a vasárnap délelőtt megrendezett termelői nap az Erzsébet téren.
Akkor és most: a Kazinczy utca
A képpár a Kazinczy utcát ábrázolja jó száz év különbséggel.
Megérkezett a betlehemi láng Miskolcra
A Miskolci Gráciák Egyesülete idén is fogadta és továbbadta a betlehemi születés templomából érkező lángot a Hősök terén.
Hátrányos helyzetű gyerekek látogattak el a múzeumba
Több mint negyven, hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Herman Ottó Múzeumba szombaton, a Múzeumi karácsony program keretében.
Jótékonysági vásárt szerveztek a színházért
Adventi adománygyűjtő vásárt és aukciót tartottak szombat délelőtt a Miskolci Nemzeti Színház előcsarnokában. A jótékonysági vásárból befolyt összeget a színház a megugrott rezsiköltségeire költi.