Ugrás a tartalomra

Kultúra

Képgaléria
Alakuló horizontok című kiállítás
Az Avasi Gimnázium diákjainak alkotásai költöztek a Teleki Kollégiumba
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Megnyílt az Avasi Gimnázium Alakuló horizontok című kiállítása a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban, ahol a gimnázium rajztagozatos diákjainak munkái kaptak helyet. A tárlat keddi megnyitóján a kollégium diákjai verssel és zongorajátékkal alapozták meg a meghitt hangulatot, mielőtt a kiállítást hivatalosan megnyitották volna.
Könyvkelengye is járt az új fényekhez és ünnepi programhoz Ongán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
Meghitt ünnepi programot tartottak advent első vasárnapján a borsodi településen.
Kálloy Molnár Péter
Meghalt Kálloy Molnár Péter színművész
BelföldKultúra
Rövid lefolyású betegségben, 55 évesen hétfőn elhunyt Kálloy Molnár Péter színész, rendező, író, zenész - közölte a család az MTI-vel.
Szinvavölgyi Néptáncegyüttes, valamint Herczku Ági és Nikola Parov műsora
Miniszteri elismerést kapott a Szinvavölgyi Néptáncműhely
MiskolcBelföldOktatásKultúra
A néphagyományok megőrzése és továbbadása iránt tanúsított kiemelkedő elkötelezettsége elismeréseként Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter elismerő oklevélben részesítette a Szinvavölgyi Néptáncműhelyt.
Ünnepi fényárban az Avasi Kilátó
MiskolcKultúraEgyház
Advent első vasárnapjával kezdődően ismét ünnepi fénybe öltözött Miskolc ikonikus kilátója.
Fellobbant az első adventi gyertya a Szent István téren
MiskolcKultúraEgyház
A Szent István téren ünnepi műsorral és közös főhajtással indult Miskolcon az adventi időszak, Senviczki Erika jegyző és Wächter Baldó iskolalelkész gyújtották meg együtt az első adventi gyertyát, amely a hitet jelképezi.
Képgaléria
Megérkezett az idei adventi villamos, amelyben Miskolc két testvérvárosának küldöttségei is gyönyörködtek
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Vasárnap érkezett Miskolcra Kassa és Katowice delegációja, akik elsőként tekinthették meg az idei adventi villamost, amelyet délután öt órától már a nagyközönség is láthatott.
Így hangolt a város szombaton advent első vasárnapjára
MiskolcKultúraEgyházSzabadidőBulvár
Az első adventi hétvége szombat délutánja ünnepi ritmusokra hangolta Miskolcot: a tánctól a népzenén át a könnyűzenei fellépésekig egymást váltották a színpadon a műsorok, amelyek igazi közösségi élményeket varázsoltak a városba.
Rezdült a táj és a lélek vászonra került
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
A Szeleta Park Látogatóközpontban szombat délelőtt olyan kiállítás nyílt, ahol a természet nemcsak ábrázolva, hanem jelen van.
Képgaléria
Kórushangverseny az Evangélikus templomban
Mesterkurzus és kórushangverseny a Veczán Pál kórustalálkozón
MiskolcKultúraEgyház
Utolsó előtti állomásához érkezett az idei 31. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó, ahol egy különleges mesterkurzuson vehettek részt a fellépők.
Képgaléria
Miskolci adventi villamos történelem
Piros Tátrától a mézeskalácson át Csipkerózsikáig: a miskolci adventi villamos története
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódSzabadidő
Az első adventi villamos 2012-ben indult útjára. Azóta minden évben kigördül, a Covid-járvány sem állta útját. Csodálatos időutazásra invitáljuk olvasóinkat.
Miskolci Nemzeti Színház
Elmarad a Miskolci Nemzeti Színház várva várt előadása
MiskolcKultúra
Akik a mostani előadásról lemaradtak azok, jövőre pótolhatják a színházlátogatást.
Itt találkozhatsz az adventi kukásautóval Miskolcon!
MiskolcKultúraSzabadidőKörnyezet
Idén is útra indul a MiReHu adventi díszbe öltöztetett kukásautója. Mutatjuk, mikor és hol találkozhattok vele!
Képgaléria
Kép-Hang-Szó-Forma című kiállítás megnyitója a Miskolci Galériában
Művészet négy dimenzióban
MiskolcKultúra
A Miskolci Galériában megnyílt Kép–Hang–Szó–Forma kiállítás az MMA észak-magyarországi ösztöndíjasainak friss képzőművészeti válogatását mutatja be. A megnyitót egy zenével és tánccal kísért szerzői est tette teljessé.
Képgaléria
MCC verseny
Miniszterelnök jelölti vitában dől el, ki lesz az ország vezetője
MiskolcOktatásKultúraTudomány
Államszimulációs versenyt szervezett középiskolásoknak a miskolci Mathias Corvinus Collegium pénteken, ahol a fiatalok a választásokat modellezték egy fiktív országban.
miskolci adventi villamos 2025
Újabb leleplező videó a miskolci adventi villamosról
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódSzabadidőBulvár
Vasárnap mindenki láthatja, milyen lett a 2025-ös miskolci adventi villamos. A kíváncsibbak már most is bepillanthatnak a kulisszák mögé.
Miskolci Belvárosi kör akcióban
Akcióba lépett az éj leple alatt a Miskolci Belvárosi Kör
MiskolcKultúraÉletmódSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör nem állt meg a kapualj festéseknél. Karácsony előtt is akcióba léptek.
Képgaléria
Máli néni - komédia a Kamaraszínházban
Kavarásból jeles – Máli néni felkavarja az állóvizet Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Füst Milán klasszikus komédiája új életre kel Miskolcon, ahol a pénzről, szerelemről és félreértésekről szóló bonyodalmakat egyetlen figura tart kézben: Máli néni.
Interaktív Anne Frank tárlat várja a diákokat a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban
KultúraMiskolc
A miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtár új, interaktív Anne Frank-tárlata személyes történeteken és kreatív feladatokon keresztül hozza közel a diákokhoz a 30-as és 40-es évek történelmi valóságát. A kiállítás 2026 januárjáig látogatható.
Advent Görömbölyön: Manóműhelytől gyertyagyújtásig
MiskolcKultúraSzabadidő
Így ünnepel Görömböly. Adventi programok 2025-ben a miskolci városrészben.