Kultúra
Ismét Mozinet Filmnapok a Művészetek Házában
Ismét a művészfilmeket ünnepeljük a 9. Mozinet Filmnapok alkalmával, az országos rendezvénysorozathoz Miskolcon a Művészetek Háza Béke Art moziterme csatlakozott. Az október 17-20 között tartó programon több premier előtti filmvetítésre is kedvező áron válthatnak jegyet a nézők.
Várlátogatás másképp – a Fehér Bot Napja a Diósgyőri várban
Október 15-én, a Fehér Bot Napján különleges tárlatvezetésre készül Diósgyőr várának népe. Lehet majd tapintani, illatokat érezni és csodás dallamokat hallani - ezen keresztül megtapasztalni a középkor világát, egy palota mindennapjait. A vendégek között ezen a napon több látássérült is lesz, de várják a látókat is, akiknek figyelmét ezzel a programmal szeretnék ráirányítani az empátia és a segítség fontosságára.
Sára Sándor-díjat alapít az emberi erőforrások minisztere
Szombaton búcsúztatták a Szent István Bazilikában a nemrégiben elhunyt rendező-operatőrt, a Duna TV volt elnökét, Sára Sándort, akinek emlékére filmművészeti díjat alapít Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere – közölte a tárca szombaton az MTI-vel.
Irodalmi Nobel-díj: A helyzet normalizálódott. Biztos?
Október 10-én két írónak ítélik oda a legtekintélyesebb irodalmi díjat, miután 2018-ban felfüggesztették az odaítélését egy botrány nyomán. A „Nobel-ügy” folytatása.
Új helyszínek, lélekemelő dallamok, és a közös éneklés öröme – 26. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó
Új helyszínekkel bővül a 26. alkalommal megrendezésre kerülő Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó. A 17 miskolci és környékbeli kórus részvételével zajló zenei találkozót először rendezik meg az idén átadott Avas-Déli Református Templomban és az Edelényi Kastélyszigeten. A különleges atmoszférájú koncertek mellett az esemény kísérőprogramjaként elindított Zsoltáréneklő verseny is évről évre egyre több résztvevőt vonz.
Világhírű tenor nyitja meg a huszadik Bartók Plusz Operafesztivált
A húszéves, jubileumi Bartók Plusz Operafesztivált 2020. június 12-én a Jégcsarnokban José Carreras nyitja meg – jelentette be Kesselyák Gergely fesztiváligazgató, szerdán a városháza Dísztermében. 2020-ra a fesztivál „olyan csúcsra jutott, amelyhez hasonlót eddig meg sem közelített” – hangoztatta.
Állatbőrbe bújt emberség – bábok nélkül a Brémai muzsikusok
Öt új bemutatót tervez ebben az évadban a Csodamalom Bábszínház és a régi kedvenceket is műsorra tűzik. A legújabb mesét, a Brémai muzsikusokat főként iskolás gyerekeknek ajánlják.
Kollár-Klemencz László irodalmi koncertje a MÜHA-ban
Maradandó és egyedi élményt ígér Kollár-Klemencz László irodalmi koncertje péntek este a Művészetek Házában, mely során „A műanyag kerti székek élete” kizökkent bennünket mindennapjainkból a kamarazenekar repertoárjának és a kortárs költők megzenésített gondolatainak jóvoltából.
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar koncertezik a MÜHÁ-ban
Meglepő, és elgondolkodtató lesz Kollár-Klemencz László irodalmi koncertje a MÜHA-ban: akik nem ismerik a Kistehén zenekar frontemberének írói pályáját, óriási élmény lesz ez a formabontó, rácsodálkozó világlátás, amit a művész képvisel.
A komolyzene társadalmasítása – rendszeres köztéri koncertek
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Komolyzenei Stratégiájának részeként, fontos kultúrpolitikai célként arra törekszik, hogy az ország különböző közösségi színtereire visszatérjen a komolyzene, legyenek rendszeresen kisebb-nagyobb előadások a templomok előtt, a főtereken és egyéb találkozási pontokon – tájékoztatta portálunkat Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.
Igazi „ékkő” csillan fel a zene világnapján: stand-up és titkos Bartók-színház Miskolcon
Az Operafesztivál szervezői, a fesztiválon kívül is igyekeznek szoros kapcsolatot ápolni a közönséggel. A zene világnapján különleges, a komolyzenét új dimenziókban láttató előadásokkal várják a nagyérdeműt. „Bartók titkos színházába” a színház és a mozgásművészet eszközeinek segítségével nyerhet bepillantást a közönség, míg a zenében rejlő humort Bősze Ádám stand-up produkciója képviseli.
Miskolcra is megérkeztek a poketek!
Szeptember végétől automatából is vásárolhatnak zsebkönyveket Miskolcon.
Íme, az idei Emmy nyertesei
Szeptember 22-én már 71. alkalommal osztották ki az Emmy-díjakat: a legjobb drámai sorozat a Trónok harca, a legjobb vígjátéksorozat a Fleabag, a legjobb minisorozat pedig a Csernobil lett
A Föld iránti felelősség áll az Országos Könyvtári Napok középpontjában
A Föld iránti felelősségre hívja fel a figyelmet a 2019-es Országos Könyvtári Napok programsorozata, amelyet országszerte 700 településen rendeznek meg szeptember 30. és október 6. között.
Kézműves alkotásokból nyílt kiállítás
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg az országos gyermek és ifjúsági népi kézműves pályázat kiállítását és díjkiosztóját.
Amikor még a Velencei Köztársaság is a magyar uralkodó lábai előtt hevert…
A turini békekötés ratifikálását és egyben az olasz és a magyar kultúra találkozását eleveníti fel a Diósgyőri vár hétvégi programja.
Van program a Cinefest után is
Multifunkciós rendezvényhelyszínné vált Miskolc két kulturális színtere.
Görög László lett a legjobb férfi főszereplő
A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal nyújtotta át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A legjobb férfi főszereplő kategóriában Görög László, a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja érdemelte ki az elismerést A velencei kalmárban nyújtott alakításáért.
Teltházas Luxemburg grófja a Salkaházi programban
A hétvégén a Salkaházi program keretében a miskolci nyugdíjasok a Miskolci Nemzeti Színházban a Luxemburg grófja című előadást nézhették meg.
Betekintés egy tantermi előadásba
A Miskolci Nemzeti Színház idén is beavató előadásra várta a diákokat a Magyar Dráma Napja alkalmából, akik ezúttal az idei évad tantermi előadásának próbájára leshettek be Sényi Fanni dramaturg segítségével, aki a fiataloknak szóló kortárs magyar dráma szerzője.