Ugrás a tartalomra

Száraz, vörös, édes: átadták a Miskolc város bora díjakat

Létrehozva
Évtizedes hagyománya Miskolcnak, hogy a Borangoláson megválasztják a város borát. A világjárvány miatt az utolsó alkalom 2019-ben volt. Idén tehát négy éves kihagyás után emelte ki a szakmai zsűri a versenyben résztvevő borok közül a legjobbakat.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

- Szeretnénk, ha minél több bükki borász borait köszönthetnénk a versenyben. Tudjuk, a mostani kiírásban voltak olyan feltételek, amik megnehezítették a helyi borászok indulását, ezeken a jövőben enyhíteni szeretnénk, hogy minél több helyi szakembernek legyen lehetősége bemutatkozni a versenyen. Szeretnénk, ha újra elismert lenne hazánkban ez a borvidék – fejtette ki az eseménnyel kapcsolatos gondolatait Veres Pál.

A kategóriák győztesei:

Fehérbor kategóriájában Miskolc város bora 2022-ben az abaújszántói Palkó Pincészettől érkezett, Gelencsér 2021-es száraz furmint lett. Vörösbor kategóriájában Miskolc város 2022-es bora az egri Vincze Béla Pincészettől érkezett, a 2018-as száraz kékfrankosuk nyert. Desszertbor kategóriájában Áts Károlyék 2019-es Áts cuvéeje nyert Tarcalról.

A díjátadón a borászatokat Palkó Gabriella, Vincze Béla és Áts Károly képviselték.

A díjakat Veres Pál polgármester és Kovácsné Drabant Katalin zsűri elnök, borász, a Miskolci Borbarátok Társasága Egyesület tagja adták át.
 

Ez is érdekelhet

Végrehajtás és kampányállítások: eltérő adatok a miskolci tiszás jelölt ügyében
Miskolc
Miskolc tiszás országgyűlési képviselőjelöltjének, Juhász Rolandnak közösségi médiában közzétett bejegyzése és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlése eltérő tartozást mutat.
DVTK – Zalaegerszeg: utazás szurkolói jeggyel, bérlettel
MiskolcSzabadidőBulvár
Február 28-án, szombaton 17 órakor kezdődik a DVTK – Zalaegerszeg labdarúgó-mérkőzés.
Péntektől visszahelyezték a Bajcsy-Zsilinszky utca megállóhelyet
MiskolcKörnyezet
A megállóhely környezetében a tetőjavítási munkálatok befejeződtek.
Ezüsttel nyitott Grebenzenben
MiskolcSport
A hétvégén Ausztriában rendezik az alpesi sízők országos bajnokságát.